Brutálisan drágul a casco

Csaknem 10 százalékkal, 76 500 forintra nőtt az átlagos casco díj május végéig, miután 22 százalékkal emelkedett az újautó-eladások száma, amelyekre a casco is többe kerül - közölte a netrisk.hu online alkusz.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: Pixabay

A biztosításközvetítő közleményében kifejtette: az új autók átlagos casco-díja 92 ezer forint, ami több mint 70 százalékkal magasabb, mint az évfordulós váltók 53 600 forintos éves összege.

A közvélekedéssel ellentétben, miszerint a casco szerződéseket többnyire 5 évnél fiatalabb autókra kötik, az alkusz saját portfóliójából származó adatok szerint a casco szerződések 49 százaléka legalább 7 éves autókra vonatkozik. Ezt részben azzal indokolta a netrisk.hu, hogy a biztosítók folyamatosan emelik a biztosítható gépjárművek korhatárát, másrészt a korábban hitelre vásárolt, és még mindig törlesztés alatt álló autóknál a hitelező megköveteli a casco fenntartását.

Az alkusz megjegyezte azt is, hogy a casco-szerződők évről évre egyre nagyobb arányban vállalnak magasabb önrészt a kedvezőbb díjért. Idén mindössze a casco-szerződések 43 százalékánál volt 50 ezer forint és 10 százalék az önrész, miközben a 10 százalék, de legalább 100 ezer forintos önrészű szerződések aránya 41 százalékra emelkedett, a 2013-as 29 százalékról.

A jövőben megelőzik a baleseteket az autók
Belátható időn belül megjelenhetnek a közforgalomban a néhány éve még a sci-fik világából ismert sofőr nélküli autók, amelyek többek között a baleseti statisztikákat javíthatják, de emellett az autóbiztosítási piacot is átalakíthatják.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo