Beindult a brit gazdaság

Kilenc hónapja nem mért csúcsra emelkedtek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai, elsősorban a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor erősödő teljesítménye miatt. Elemzők szerint ez azt valószínűsíti, hogy véget ért a brit gazdaság tavaly kezdődött recessziója.

A tavalyi harmadik negyedévben 0,1 százalékos GDP-visszaesést mértek Nagy-Britanniában, a brit gazdaság így technikai recesszióban zárta a múlt évet. A konszenzusos meghatározás szerint ugyanis recesszió akkor alakul ki, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP-érték.

A Bank of England kormányzója azonban a parlamenti meghallgatáson úgy fogalmazott, hogy történelmi visszatekintésben "nagyon csekély" mértékű recesszióról volt szó, és a friss aktivitási adatok kifejezetten arra vallanak, hogy az idén már fellendülés kezdődött a brit gazdaságban. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo