Befektetne? Öreg KGST autót vegyen!

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az 1990 előtti évjáratú kelet-európai autók, mint a Trabant, Moszkvics, Lada, Skoda, Dacia és Wartburg. Ennek köszönhetően pedig az értékük is folyamatosan emelkedik. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai alapján egy szép állapotú, több mint 40 éves KGST autóért ma már akár milliós összegeket is elkérhetnek. 

A rendszerváltás után ugyan rengetegen szabadulni akartak a KGST modellektől, ám a nosztalgia és az autópiaci változások hatására mostanra nagyon megemelkedtek a keleti blokk régi autóinak árai is. 2024-ben több mint 11 ezer telefonos érdeklődés érkezett a legnépszerűbb veterán modellekre, amelyekből jelenleg több mint 1100 darab található meg a portálon.

„Úgy tűnik, érdemes öreg KGST autóba fektetni, hiszen egyre jobban emelkedik az áruk. Korukhoz képest majdhogynem elképesztő összegeket kérnek több mint 40 éves modellekért is” – mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Az oldal legfrissebb adatai szerint ezek a klasszikus, sok esetben gyűjtői járművek átlagosan több mint 39 évesek, ám a gyönyörűen restaurált példányok ára (mint például ez a csodás Trabant) egyre inkább felveszi a versenyt a modernebb használt autók árával.

A 90-es évek előtti slágerautók kínálata 2024-ben
A 90-es évek előtti slágerautók kínálata 2024-ben

A január és szeptember között regisztrált kínálatban az 1990 előtti évjáratú autók átlagára a piacon különösen magasra emelkedett, főleg a Trabant, Lada és Moszkvics modellek esetében.

„Az oldalra felkerült KGST autók árskálája 30 ezer és 7 millió forint között mozog, és ebből fakadóan egyre inkább gyűjtői célokat szolgálnak. Emiatt akár rosszabb állapotú járművet is érdemes megvásárolni és belefogni a felújításukba, mert az évek múltával még tovább növekedhet az értékük” – tanácsolta Horváth András.

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo