Becsapta Magyarországot az IMF?

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szította a válságot tavaly Európa feltörekvő országaiban, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a térség kölcsönért fordul hozzá - vélte a cseh jegybank kormányzóhelyettese a Der Standard című osztrák újságnak adott, a Reuters által idézett interjúban.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Magyarországnak, Lettországnak, Ukrajnának és Romániának kölcsönt nyújtó IMF félremagyarázott adatokat, miközben az új vezetés alatt feladatot keresett magának - mondta Mojmír Hampl a lapnak.

„Nevetséges, hogy elsősorban az IMF gyorsította fel a válságot" - mondta Hampl, aki szerint ez "nyilvánvaló kísérlet volt arra, hogy az egész térségnek kölcsönt nyújtsanak.A válság előtt az IMF-nek gyakorlatilag nem volt ügyfele" - tette hozzá a bankár. "A válsággal és Dominique Strauss-Kahn új vezetése alatt a pénzintézetnek új feladata lett és több forráshoz jutott".

A cáfolat

Zdenek Tuma, a  Cseh Nemzeti Bank kormányzója ugyanakkor ellentmondott helyettesének, amikor a Reuters Hampl interjújáról kérdezte. "Hampl úrnak az arra vonatkozó kijelentése, hogy az IMF gyorsította fel a válságot, a személyes véleménye volt. Ez nem a Cseh Nemzeti Bank álláspontja, és én sem osztom" - jelentette ki Tuma a brit hírügynökség telefonos megkeresésére.

"Az IMF olyan intézmény, amelynek a feladata a bajba jutott országok megsegítése" - mondta Tuma. "Az olyan országoknak, mint Lettország vagy Magyarország, strukturális gondjaik és pénzügyi problémáik vannak. Ez az az eset, amikor az IMF-nek közbe kellene lépni, és ez is történt" - mondta a kormányzó.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo