Bajnainak már nem kell az IMF pénze

Magyarországnak még mindig szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására, de nem hív le több pénzt az IMF hitelkeretéből - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök Washingtonban.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Négynapos washingtoni munkalátogatásának nyitányaként Bajnai Gordon megbeszélést folytatott Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF vezérigazgatójával. A találkozó után Bajnai rámutatott: az ország helyzete stabilizálódott, a kamatok csökkentek és a forint árfolyama erősödött, az ország ismét finanszírozni tudja magát az IMF segítsége nélkül is, mindez azt bizonyítja, hogy az ország helyes politikát folytat. Azt mondta, "a fel nem használt hiteleket tartalékba tettük és egész jövő októberig, a következő kormánynak is rendelkezésére állnak".

Arról is beszélt, hogy a hiányt a GDP 3,8 százalékában meghatározó jövő évi költségvetés azt mutatja, hogy Magyarország "visszatért a józan ész politikájához".

Folytatni kell a jelenlegi politikát

A megbeszélésen elhangzott, hogy a választások után "Magyarországnak rajta kell maradni azon a pályán, amely az elmúlt időszakban sikereket hozott, és amellyel megalapoztuk egy hosszú távú növekedés esélyét". Ez az esély akkor válhat valóra, ha Magyarország végigmegy az elkezdett úton, ezt erősítette meg az IMF vezérigazgatója is - mondta. Kiemelte, a következő kormánynak is az lesz a feladata, hogy fenntartsa a takarékos, józan ész alapú, jövőben gondolkodó gazdaságpolitikát.

Dominique Strauss-Kahn azzal a kérdéssel kapcsolatban, aggódik-e amiatt, hogy a jövő évi választások után Magyarország esetleg feladja a jelenlegi gazdasági programját, tréfásan úgy felelt: az IMF gazdasági, nem pedig politikai előrejelzéssel foglalkozik. Komolyra fordítva a szót megerősítette: "ami eddig történt, az jó, úgy vélem, akármilyen kormány is lesz a választások után, olyan politikát fog folytatni, amely nagyon közeli lesz a megelőzőhöz".

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo