Az elállás helyett a vevő újra is tárgyalhat a beruházóval. Ha a 3 százalékos hitel esetleges kiesése miatt kisebb összeg áll rendelkezésére, szóba jöhet például a vételár átütemezése vagy egyedi árengedmény annak érdekében, hogy a vásárlás mégis megvalósulhasson.
Ha a vevő mindenképpen ragaszkodik a kiválasztott lakáshoz és az Otthon Start feltételei időközben számára kedvezőtlenül módosulnának, úgy azt piaci lakáshitelből is megvásárolhatja.
„Bár a jegybanki alapkamat az elmúlt hónapokban fokozatosan csökkent, ennek hatása a piaci lakáshitelek árazásában csak fokozatosan jelenik meg. 2026 elején még jellemzően 6,60–6,99 százalék között alakult a piaci lakáshitelek átlagos kamata, nyár végére ez 6–6,5 százalékra mérséklődött. Az egyedi árazásban már 5,59 százalékos kamat is elérhető 10 éves kamatperiódus mellett, ugyanakkor jelentősebb, 5 százalék alatti kamatszintre egyelőre nem érdemes számítani” – mondta Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője.
A magasabb kamat ugyanakkor magasabb havi törlesztést jelenthet, ezért érdemes előre kiszámolni, hogy a háztartás jövedelme a JTM-szabályok mellett elbírja-e a nagyobb terhet. A finanszírozási igény csökkenthető nagyobb önerő bevonásával is, például egy meglévő ingatlan értékesítésével.
Emellett az élethelyzettől függően más támogatott konstrukciókkal, például a CSOK Plusszal vagy a Babaváró hitellel – megfelelő jogosultság esetén – kiegészíthető a piaci lakáshitel, mérsékelve a finanszírozás költségét.