Babaváró hiteleseknek többe kerül a válás, szigorúbb büntetések jönnek

A babaváró kölcsön jövő évtől érvényes átalakításával kapcsolatban szinte kizárólag a hitelösszeg és az életkori feltételek módosításáról lehet olvasni, hallani. A Bankmonitor szakértői szerint nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a konstrukcióhoz kapcsolódó büntetés - melyet egyes szabályok megsértése esetén kell fizetnie a párnak - is érdemben megváltozik 2024-től.

A jelenlegi szabályok alapján a kamattámogatás mértéke 12,15 százalék lenne egy augusztusi igénylés esetén, vagyis ezen kamatszintnek megfelelő összeget fizet az állam hónapról hónapra a bank részére a fennálló tartozás után. Ha például egy pár 10 millió forint babavárót igényel, és nem születik gyermekük, akkor 5 év után ezt a támogatást kell visszafizetniük, ami 5 330 035 forint kiadást jelentene.

Egészen más a helyzet akkor, ha a pár 2024-ben venné fel a kölcsönt. A jövő évi szabályok alapján a kamattámogatás mértéke csökken: havi szinten az állam 10,44 százalék kamatot fizet majd a bankoknak a fennálló tartozás után. Azt feltételezve, hogy a pénzpiaci hozamok nem változnak az elkövetkezendő időszakban, ez 5 év alatt 4 577 498 forint kamattámogatást jelent.

A büntetés mértéke azonban nem ezzel az összeggel lesz egyenlő, azt ugyanis a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt mértékének megfelelő kamattal kell a jövő évtől kiszámolni. A jelenlegi alapkamat alapján ez 16 százalékos büntetőkamatot jelentene. Amennyiben a feltételek nem változnak, akkor a Bankmonitor számításai szerint a szóban forgó 10 millió forintos babavárónál a büntetés akár 8 millió forintra is rúghat majd abban az esetben, ha nem születik gyermeke a párnak.

Érdekesség, hogy a büntetés ilyen módon számolt csökkenésének van egy alsó határa: az állam által megfizetett támogatást mindenképpen vissza kell fizetni akkor is, ha az alapkamattal számolt büntetés ezen érték alá süllyedne. Ez alapján a példában szereplő pár esetében nem csökkenhet 4,57 millió forint alá a büntetés akkor sem, ha az alapkamat érdemben mérséklődne. (Természetesen ezen támogatás összege is változhat az 5 év során a piaci körülmények változása miatt.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo