Az USA nem elégedett a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal

Az Egyesült Államok a nemzetközi fejlesztési bankok alapvető átalakítását és megerősítését fogja javasolni a G20-csoport hétvégi csúcstalálkozóján - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója.

Jake Sullivan szerint mindenekelőtt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap átformálását szeretnék elérni, hogy feladatuknak jobban meg tudjanak felelni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a nemzetközi intézményi forma a leghatékonyabb eszköz a fejlődő országokat célzó befektetések ösztönzésére.

A Világbank épülete Washingtonban (Fotó: wikipedia)
A Világbank épülete Washingtonban (Fotó: wikipedia)

A nemzetbiztonsági főtanácsadó úgy fogalmazott, a G20-as csúcstalálkozó megmutatja majd, hogy a világ nagy gazdaságai a kihívásokkal teli időkben is képesek együtt dolgozni. Emellett üdvözölte, hogy az Afrikai Unió állandó tagként csatlakozik a csoporthoz.

Egy Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatról szólva azt mondta, hogy arra nincs kilátás, tekintettel arra, hogy Oroszország is ott ül az asztalnál, igaz, nem Vlagyimir Putyin elnök képviseli majd. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a G20-ak többsége is kiáll amellett, hogy az ukrajnai háborút az ENSZ Alapokmányának megfelelő elvek tiszteletben tartásával kell lezárni.

Jake Sullivan az elnöki hivatal sajtótájékoztatóján számolt be Joe Biden részvételének előkészületeiről és dél-kelet-ázsiai látogatásának előzetes programjáról. A tanácsadó elmondta, hogy az elnök pénteken már kétoldalú tárgyalást folytat Újdelhiben Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, majd szombaton és vasárnap vesz részt a G20-as csúcstalálkozón, utána még vasárnap Vietnamba utazik, ahol a kétoldalú kapcsolatok magasabb szintre emeléséről tárgyal az ország vezetőivel.

Kérdésre válaszolva azt mondta, Joe Biden sajnálattal vette tudomásul, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök lemondta a részvételét a csúcstalálkozón, de hozzátette, hogy az amerikai elnök változatlanul szeretné folytatni a párbeszédet, amit a kínai államfővel tavaly Balin rendezett G20-as csúcson kezdett.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo