Az ingatlanok árát még nem érte el az óvatosság, a keresletet már igen

Bár a tranzakciók számának csökkenése már a piac megtorpanására utal, az év első háromnegyedében még igen sokan tapasztalhatták, hogy számottevően felértékelődött az otthonuk. A NAV adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint a legnagyobb nyertesek között érezhetik magukat például a veszprémiek, a baranyaiak és a csillaghegyiek is.

Az adóhivatalhoz beérkezett adatok szerint 2022 első háromnegyedében továbbra is dinamikusan nőtt az eladott lakások ára. Az átlagos drágulás a tavalyi év hasonló időszakával összevetve 21,1 százalékos volt. A tempósabb felértékelődést a megyei jogú városok mutatták 24 százalékkal, de még a kisebb városok is lehagyták a maguk 21 százalékos ütemével Budapestet (20 százalék). A községekben ugyanakkor csak nagyjából fele ilyen tempót diktált a drágulás. (Hozzá kell tennünk azonban, hogy az önálló házak gyakran hiányos méret adatai miatt a kisebb települések, jellemzően a községek esetében az adatok még jelentősen változhatnak.)

Megtorpanó piac (Fotó: Depositphotos)
Megtorpanó piac (Fotó: Depositphotos)

A megyeszékhelyek közül – a tavaly még csak a sereghajtók között szereplő – Veszprém érte el a leglátványosabb növekedést. A 43 százalékos drágulás következményeként mostanra ott egy átlagos négyzetméter 628 ezer forint. Ezzel a kiemelkedő árral a város már a budapesti kerületek közül is maga mögé utasított ötöt. Ugyancsak jelentősen, 30 százalék feletti ütemben drágult Eger és Pécs, míg e listát Szekszárd zárja 12 százalékkal. Meglepő Salgótarján szereplése, amely korábban három éven át volt az élbolyban, de most csak az utolsó előtti lett, 15 százalék alatti áremelkedésével.

„Úgy tűnik, befejeződött a nógrádi megyeszékhely árszintjének három évig tartó szárnyalása” – szűrte le ebből Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo