Az infláció lassan enyhülhet már - mi lesz a bérekkel?

A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt – harminc éve nem látott mértékű − áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban még nem volt meggyőződve, és úgy nyilatkozott, hogy „jóval több bizonyítékra” van még szükség ahhoz, hogy kimondhassuk: az áremelkedés tartósan lejtmenetbe kapcsolt. A Fidelity évente elkészített Elemzői felmérésének eredményei alapján ezek a bizonyítékok már a rendelkezésünkre állnak.

Az USA-beli, európai és ázsiai vállalatokat a helyszínen figyelemmel kísérő több mint 150 részvény- és kötvényelemző körében elkészített körkérdés eredménye azt sugallja, hogy a vállalkozásokra nehezedő költségnyomás az első negyedév végéig eléri csúcspontját.

A Fidelity elemzői szerint a földgáz, a kőolaj és egyéb árucikkek árcsökkenésének hatására a fogyasztói infláció az elmúlt két hónapban megindult lefelé, és máris gyorsan enyhíti a vállalatokra nehezedő árnyomást: a válaszadók nagyjából fele arra számít, hogy az általuk megfigyelt vállalatokra ható nyomás már vagy elérte, vagy 2023 első negyedéve során fogja elérni a maximumát. Mindössze 22 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a csúcspontra 2023 közepénél később fog sor kerülni.

A költségek összetétele

A Fidelity szakemberei arra következtethetnek, hogy az infláció visszaszorulásának fő oka a nem munkabér jellegű költségek csökkenése. Az elemzők összességében még mindig arra számítanak, hogy a következő hat hónap során ezek a költségek emelkedni fognak, de e várakozáshoz kapcsolódó meggyőződés sokat gyengült az elmúlt hónapokban, és jelenleg két év óta nem tapasztalt mélyponton áll.

Most, hogy az üzemanyag- és egyéb költségek tavalyi, jelentős hatása lassan kigördül az éves mutatókból, a Fidelity egyik, észak-amerikai iparvállalatokkal foglalkozó részvényelemzői arról számoltak be, hogy az egy hónappal ezelőtti kilátásokhoz képest tapasztalható legnagyobb változás az elsősorban árupiaci termékeket értékesítő vállalatoknál volt megfigyelhető.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo