Az idén négy és fél éves csúcsra ért Magyarország konjunktúra indexe

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint szeptemberben az üzleti világ hangulata enyhén javult, míg a fogyasztók kilátásai gyakorlatilag nem változtak az előző megkérdezéshez képest. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága kicsit javult, az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás nagyon enyhén nőtt augusztushoz képest. Az üzleti környezet kiszámíthatósága valamivel kedvezőbbé vált.

A GKI konjunktúra indexe január és július között 11 ponttal emelkedett, s ezzel négy és fél éves csúcsra ért fel. Augusztusban viszont az index az előző hónaphoz képest 4 ponttal csökkent, majd szeptemberben 1 pontot emelkedett. Az ősz elején az ipar az egyetlen ágazat, ahol a bizalmi index emelkedett (3 ponttal), az építőipari index 1 ponttal, a kereskedelmi 2 ponttal, míg az üzleti szolgáltatói 3 ponttal mérséklődött.

A vállalkozások összesített létszámgazdálkodási várakozását jelző foglalkoztatási indikátor kissé emelkedett augusztushoz képest. A következő három hónapban a vállalkozások 8 százaléka készül a létszám bővítésére, 12 százaléka pedig annak csökkentésére. A nyár végén ez a két arány 7 százalék és 13 százalék volt. Mind a négy vizsgált ágazatban a létszám csökkentésére törekvők vannak némi többségben a bővítést tervezőkkel szemben, ebben a tekintetben különösen pesszimistának bizonyultak az építőipari válaszadók.               
A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése szeptemberben enyhén javult az előző felméréshez képest. Az ipari cégek kiszámíthatóbbnak érezték a környezetet, míg a kereskedő cégek e téren romlásról számoltak be.

Az ár-indikátor, ami a cégek értékesítési árainak a következő három hónapban várható alakulását mutatja, a május és július közötti mérséklődés, illetve az augusztusi stagnálás után, szeptemberben csak nagyon enyhén emelkedett az előző megkérdezéshez képest. A következő három hónapban a cégek 18 százaléka tervez árat emelni, míg árcsökkentésre 8 százalékuk készül – szemben az augusztusi 16 és 7 százalékkal.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo