Az Európai Központi Bank elnöke szerint Trump politikája segíti az eurót

Christine Lagarde EKB elnök szerint Trump politikája jó lehetőséget jelent az euró nemzetközi súlyának növelésére, például a nemzetközi tartalék devizákon belül. Jelenleg a nemzetközi tartalékok 57,4 százaléka dollár és csak 20 százaléka euró, ezt az arányt szeretné Lagarde növelni.

Az elmúlt években a dollár súlya némileg csökkent, hiszen 2017-ben még 67,7 százalék volt a dollár aránya, de ebből az euró csak minimálisan, 70 bázispontot tudott profitálni az elmúlt években.

A piacok nem szeretik a bizonytalanságot, jelenleg az euró kiszámíthatóbban viselkedik, mint a dollár
A piacok nem szeretik a bizonytalanságot, jelenleg az euró kiszámíthatóbban viselkedik, mint a dollár
Fotó: Depositphotos
Az EU kereskedelmi biztosa amerikai kollégájával egyeztetetett. Az eddigi megbeszéléseket jónak nevezte, és megállapodtak a tárgyalások felgyorsításáról annak érdekében, hogy elkerüljék a helyzet eszkalációját. Mindkét fél azon van, hogy a július 9-i határidőig sikerüljön megkötniük a kereskedelmi megállapodást. (Erstemarket)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo