Az árakat tekintve felzárkózott a vidéki ingatlanpiac a fővároshoz

Az első lakásukat vásárlók aránya vidéken az egy évvel korábbinak megfelelő 25 százalék körül stagnált az idén a második negyedévben – közölte a Duna House. 

A közlemény szerint a vásárlói preferenciák egyre inkább a jó állapotú, azonnal költözhető kisebb lakások felé tolódnak. A keresletet azonban korlátozza a drágulás és az önerő előteremtésének nehézsége, amelyek együtt különösen a fiatal korosztály lakáshoz jutását nehezíthetik meg.

A szeptembertől induló Otthon Start Program célja, hogy enyhítse az első lakásukat vásárló fiatalok finanszírozási nehézségeit. A legfeljebb 3 százalékos kamattal kínált, államilag támogatott hitel ugyan kedvezőbb feltételeket biztosít a piaci konstrukciókhoz képest, ugyanakkor önmagában nem biztos, hogy érdemi áttörést hoz, mivel a jelentős önerő továbbra is megkerülhetetlen tényező marad, különösen a 40-50 millió forintos vidéki átlagárak mellett – írták a közleményben.

Hozzátették, a program hosszú távú hatékonysága így elsősorban attól függ majd, hogy az igénylők mekkora tömege tud élni vele ténylegesen, és hogy ezzel párhuzamosan nem emelkednek-e nagyobb mértékben az ingatlanárak.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo