Átlépte a 150 ezret az Ausztriában dolgozó magyarok száma

Lélektani határhoz ért a számuk.

Júniusban tovább emelkedett az Ausztriában dolgozó magyarok száma – írta meg laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár szokásos havi elemzésében.

A cikk szerint az osztrák Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási hivatala, az AMS adatai alapján nagyjából 4500 fővel nőtt az Ausztriában hagyományos munkaszerződéssel dolgozó magyarok száma májushoz képest, ami következtében 133 440-en voltak az így foglalkoztatottak, ez 3,49 százalékos emelkedést jelentett az egy hónappal korábban mért 128 935-höz képest.

Érdekesség, hogy 2025-ben májusról júniusra jelentősen nagyobb növekedés volt tapasztalható, mintegy 4,53 százalékos. Ennek fényében az az idén még nem látott helyzet alakult ki júniusban, hogy minimálisan, de kevesebb magyar dolgozott hagyományos munkaszerződéssel Ausztriában, mint az előző év azonos időszakában, a visszaesés 0,17 százalékos volt. 

A tárca emellett ismét közzétette azoknak a magyaroknak a számát is, akik eltérő jogi helyzetben vállaltak munkát, így például részmunkaidőben foglalkoztatták őket, vagy szabadúszós szerződés keretében dolgoztak:

  • szabadúszó szerződésekkel foglalkoztatottak: 196 fő
  • részmunkaidőben foglalkoztatottak: 6778 fő
  • részmunkaidőben szabadúszós szerződésekkel foglalkoztatottak: 261 fő
  • önfoglalkoztatók: 10 855 fő (itt a legfrissebb adat májusi, de az általános foglalkoztatási tendenciákat figyelembe véve májusban feltehetőleg ezen a téren is emelkedett a kint dolgozók száma).

Az összes foglalkoztatási formát figyelembe véve 2026 júniusában az előző hónaphoz képest folytatódott az emelkedés és feltételezhetően az álomhatárnak számító 150 ezres szint fölé megy az Ausztriában dolgozó magyarok száma.

További részletek laptársunk, a Privátbankár cikkében

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo