Átírták a számokat - komoly növekedést várnak a magyar gazdaságtól

Javította az idei évre vonatkozó előrejelzését az OECD.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet félévente kiadott prognózisának legfrissebb, hétfőn publikált számában 4,6 százalékos gazdasági növekedést jelez az idei évre Magyarországon a tavalyi 5,1 százalékos GDP-csökkenés után. Az OECD prognózisa szerint a jövő évi magyar GDP-növekedés 5 százalékos lehet.

A tavaly decemberben kiadott előző féléves prognózisában az OECD még 5,7 százalékos GDP-csökkenést jelzett 2020-ra, majd szerény 2,6 százalékos növekedést az idei évre. Ezt megelőzően, a tavaly júniusban kiadott prognózisában még 8 százalékos GDP-csökkenést várt 2020-ra az OECD és 4,6 százalékos növekedést 2021-re.

(Fotó: OECD)

A gazdasági növekedés az év közepén vehet erőteljes lendületet a mostani prognózisban megfogalmazottak alapján, köszönhetően a válság során nyújtott kormányzati támogatásoknak, valamint a lendületes iramban végrehajtott oltási programnak és az ezáltal elért magas átoltottsági aránynak, ami pozitív hatással van mind a termelés, mind a fogyasztás alakulására.

4 százalékra mérséklődik a munkanélküliségi ráta is

Az európai kereskedelmi partnereknél meginduló növekedés az exportkeresletet is megerősíti Magyarországon. A munkaerőpiaci helyzet is javul, de a bérek emelkedése nagyban hozzájárul az inflációs nyomás további erősödéséhez. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,2 százalékról az idén 4 százalékra, jövőre pedig 3,4 százalékra csökken a mostani prognózis szerint.

A decemberi prognózisban az OECD még 5 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett 2020-ra és 6,4 százalékosat az idei évre és 5,7 százalékosat 2022-re. A júliusi prognózisában 6,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelzett az OECD 2020-ra és 4,9 százalékot 2021-re.

A fogyasztói árindex az idén és jövőre 3,9 százalékra emelkedik a tavalyi 3,3 százalékról. A maginfláció a tavalyi 3 százalék után az idén 3,4 százalék, jövőre pedig 3,9 százalék lehet. A lakossági fogyasztás a tavalyi 2,3 százalékos csökkenés után az idén 0,1 százalékkal csökken, jövőre pedig 5,7 százalékkal növekszik.

Az ipari termelés és az export erőteljesen fellendült 2020 második felében az OECD megállapítása szerint, és mostanra már meghaladja a válság előtti szintet. Az üzleti hangulat folyamatosan javul, bár a szolgáltatóipari ágazatok növekedését továbbra is hátráltatják a járványvédelmi korlátozások.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo