Álszent-e az Orbán kormány?

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken arra kérte a földgázpiac szereplőit, eladókat és vevőket, hogy mielőbb szerződjenek egymással a kialakult extrém árhelyzet miatt. Az önkormányzatok jó nebulóként fogadtak szót, és vannak olyan települések, ahol már meg is kapták a szerződéstervezetet. Azóta bociként néznek ki a fejükből.

Az már csak a hab a tortán, hogy a világ legmagasabb áfája Magyarországon található, ezért itt a legmagasabb a hideg progresszió. Vagyis miközben az infláció miatt Brüsszelre mutogat a kormány, ehhez képest a valóság, hogy a pénzromlás egyik gerjesztője ő maga. És nemcsak a hideg progresszió semmibevétele miatt, hanem ennél konkrétabb lépések következtében is. Ezeket az infláció növelő tényezőket egyébként leírja a kormányhoz legközelebb álló bank profi elemzője is. Suppan Gergely szerint a vártnál jóval magasabb infláció oka a többi között, a forint érdemi gyengülése, a népegészségügy termékadó és a dohánytermékek, alkoholos italok jövedéki adóemelése, a háztartási energiaárak befagyasztásának részleges feloldása.

Most tehát vagy egy közmondás juthat eszünkbe miszerint bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, vagy egy gondolat, infláció ügyben erősen álszenteskedik a kormány. Ebben a helyzetben egyetlen reményünk lehet, hogy Hajdúszoboszló polgármesterének első munkahelye a Nagyalföldi Földgáz- és Kőolajtermelő Vállalatnál volt. Talán egy kis protekcióval tud segíteni polgárain. Fúrnak közösen egy saját kutat. Bíztatjuk tehát a hajdúszoboszlóiakat, nincs szebb munka a bányászatnál, még akkor is, ha gázról van szó.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo