Államháztartási hiány: a kormány szerint minden rendben

Az idei év gazdasági folyamataira rányomja a bélyegét az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság. A háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése. A költségvetés biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, miközben a kormány tovább javítja az egyensúlyi mutatókat - summázta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének június végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A rendkívüli kiadások ellenére a kormány őrzi a költségvetés egyensúlyát: a június havi hiány az elmúlt nyolc év legalacsonyabb júniusi deficitje - hangsúlyozta a jelentés.

Június végéig az államháztartás központi alrendszere 2896,0 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2908,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 78,1 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 90,4 milliárd forintos többletet mutattak.

Júniusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 132,7 milliárd forint hiánnyal zárt, ami az elmúlt nyolc év legalacsonyabb június havi deficitje.

"Az év első hat hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 969,2 milliárd forintot fordítottunk a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos-energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára" - írta a PM.

Emellett a lakástámogatásokra fordított kiadások összege június végéig 330,7 milliárd forint volt, 60,2 milliárd forinttal több, mint az előző év azonos időszakában.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2998,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1119,4 milliárd forintot fordítottak június végéig.

A jelentés összefoglalója kitér arra is, hogy a napokban elfogadott 2024-es költségvetésben a kormány még tovább, a GDP 2,9 százalékára csökkenti a hiány mértékét, míg az államadósságot a GDP 66,7 százalékára mérsékeli.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo