Alapjövedelmet vezetne be az új kormány, bóvliba kerülhet Olaszország

Leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alá vette Olaszország "Baa2" szintű adósosztályzatát pénteken a Moody's Investors Service.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett intézkedést azzal a véleményével indokolta, hogy az új olasz koalíciós kormány költségvetési tervei miatt jelentősen megnőtt az olasz államháztartás érdemi gyengülésének kockázata.

Már csak az államadósok felének van befektetési ajánlású osztályzata
A Moody's Investors Service által kockázati besorolással ellátott államadósoknak már csak a felére érvényes befektetési ajánlású osztályzat.
A felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött elemzésében a Moody's kiemeli, hogy a koalíció két pártja, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga kormányzati szerződése "messze nem" a további költségvetési konszolidációról szól, hanem költséges kiadási és adóintézkedésekről, ugyanakkor nem tartalmaz semmiféle egyértelmű javaslatot ezek finanszírozására. Példaként említenek olyan reformtereket, mint az egykulcsos adó és a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését.

A cég kiemeli, hogy Olaszország már most is a hazai össztermék (GDP) csaknem 16 százalékát költi nyugdíjakra, és ez az egyik legmagasabb arány a fejlett gazdaságok között. Többek között emiatt a GDP-arányos olasz államadósság-ráta meghaladja a 130 százalékot.

Ha a Moody's a felülvizsgálat eredményeként egy fokozatnál nagyobb mértékben rontaná a "Baa2" hosszú távú olasz adósosztályzatot, azzal Olaszország e cég besorolási nyilvántartásában elveszítené befektetési ajánlású minősítését.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo