Akkor vagy polgár, ha havi 80 ezer forintot tudsz megtakarítani

A megtakarítással rendelkező magyar lakosság 48 százaléka alkalmanként tesz félre, a rendszeresen megtakarítók pedig általában havonta és körülbelül 80 ezer forinttal tudják növelni megtakarításukat – derült ki az MBH Csoport reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság befektetési, megtakarítási szokásait vizsgálta.

Arra a kérdésre, hogy milyen befektetési formát választana, ha most kellene befektetnie egymillió forintot, a kitöltők jelentős része – csakúgy, mint a bank által 2022-ben elvégzett felmérés során – ismét az állampapírt jelölte meg. Ugyancsak népszerű az állampapír a 800 ezer forint felett keresők körében is: mind a meglévő, mind pedig a vágyott megtakarítások között ez az eszköz szerepel az első helyen.

A befektetések kezelésében a személyes és az online ügyintézés egyaránt népszerű. A lakosság elsősorban a banki szakértők tanácsaira támaszkodik, az elmúlt két évben felértékelődött a személyes kapcsolat szerepe.

A szolgáltatók közül továbbra is a bankok bizonyultak a legmegbízhatóbbnak, de a befektetési bankoknak és az alapkezelőknek is bizalmat szavaztak a megkérdezettek. Arra a kérdésre, hogy hol rendelkeznek megtakarítással, a válaszadók szinte fele-fele arányban jelölték meg a kereskedelmi bankokat (54 százalék) és a Magyar Államkincstárt (56 százalék), 16 százalék pedig alapkezelőnél tartja a pénzét. A válaszok alapján a befektetési szolgáltatók sorában az MBH Bank és az MBH Alapkezelő is előkelő, dobogós helyen áll.

A befektetéseket meghatározó attitűdök

A felmérés arra is kereste a választ, hogy mi a legfőbb szempont a befektetések megválasztásánál. Az eredmények alapján az egyik legfontosabb továbbra is az, hogy biztonságban legyen a befektetett tőke, noha ennek az elvárásnak az aránya csökkent a 2022-es eredményekhez képest. Nőtt ugyanakkor a magas hozam fontossága a befektetők körében, annak ellenére, hogy a befektetési attitűdök között vezet azon megállapítás, miszerint a megkérdezettek semmilyen kockázatos eszközt nem választanak, inkább beérik alacsonyabb hozammal, de legyen biztonságos a befektetés.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo