Adómentesség helyett: 60 százalékos kedvezmény

Január elsején megszűnt a helyi iparűzési adómentessége a nyíregyházi kisvállalkozásoknak, helyette a mintegy hétezer kis cég az idei évtől 60 százalékos mértékű adókedvezményben részesül - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtóreferense.

Az adómentesség megszüntetéséről a város önkormányzatának közgyűlése legutóbbi ülésén határozott, tekintettel az örökölt nehéz gazdasági helyzetre - mondta a helyhatóság kommunikációs munkatársa. Tájékoztatása szerint eddig azok a kisvállalkozások részesültek adómentességben, amelyeknek az éves adóalapja nem haladta meg a 2,5 millió forintot.

Ez mintegy hétezer kisvállalkozást érintett, s évente 120-130 millió forint helyi adó megfizetése alól mentesültek, mintegy támogatásként tevékenységük folytatásához. A korábbi adóbevétel-kiesést a nyíregyházi önkormányzat a nehéz gazdasági helyzete miatt - a városnak 16,2 milliárd forintot meghaladó hitelállománya van, amelyből 11,5 milliárd fejlesztési, míg 4,7 milliárd működési kölcsön - a jövőben nem tudja vállalni, ezért az adómentesség megszüntetése mellett döntöttek a helyi képviselők.     

Az idei évtől a 2,5 millió forint adóalapot meg nem haladó nyíregyházi kisvállalkozások 60 százalék arányú adókedvezményt kapnak, azaz a fennmaradó 40 százalék után kell 2 százalékos helyi iparűzési adót fizetniük. Ez átlagosan valamivel több, mint nyolcezer forint összegű adófizetést jelent a számukra - jegyezte meg a sajtóreferens.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo