A nyugdíjkasszában is rendet rak a kormány

Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden tájékoztatta a kormányfrakció-szövetséget a 2012. évi költségvetési elképzelésekről. A jövő évi büdzsé tervezetét a kormány szerdán véglegesíti, és péntekig a parlament elé terjeszti, közölte a miniszterelnök szóvivője a Fidesz-KDNP frakcióülése közben tartott sajtótájékoztatón.


Orbán Viktor (középen) és Matolcsy György távozik a Fidesz-KDNP-frakciószövetség üléséről
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A jövő évi költségvetési célokat ismertetve - felidézve Orbán Viktor kormányfőnek a Fidesz-KDNP keddi frakcióülésén elhangzott szavait - Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kifejtette: folytatják az arányos adórendszer kiteljesítését, hiszen tavaly úgy döntött a kabinet, hogy Magyarországon egy egyszerű szisztémát vezet be alacsony adókulccsal a munka-, család- és vállalkozásellenes adórendszer helyett. A költségvetés célja még az adóelkerülési lehetőségek bezárása, a nyugdíj-, valamint az egészségügyi kassza „lábra állítása", valamint az, hogy a jelenlegi 595 ezer, jövedelempótló támogatásban részesülő emberből legalább 200 ezret a Start munkaprogramon keresztül visszavezessenek a munka világába. (A kis- és középvállalkozásokat két oldalról is sújtja a 2012-es költségvetés.)

LMP: semmitmondás és megszorítások
Semmitmondóknak nevezte az LMP Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőnek a jövő évi költségvetésről szóló bejelentéseit. A párt szerint jövőre folytatódnak a „zárolások és a megszorítási hullám”. Scheiring Gábor, a párt gazdasági kabinetének vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a kormány folyamatos gazdaságpolitikai rögtönzéseivel sem tudja elfedni a tényt, hogy”a számokkal hadilábon álló gazdasági miniszter ott tart, ahol fél évvel ezelőtt”. A politikus szerint a kormány ragaszkodik a megbukott egykulcsos jövedelemadóhoz, ráadásul olyan formában, ami Európában máshol nem létezik: adójóváírás nélkül. Ezzel a legkevesebbet keresők terhére csökkentik a jól keresők adóját, ami hozzájárul a költségvetési lyuk kialakulásához. Scheiring szerint a részletek ismerete nélkül is látszik, hogy folytatódik, ami a tavalyi költségvetéssel kezdődött: „a zárolások és a megszorítási hullám, forráskivonás az iskolákból, a kórházakból, a közszolgáltatásokból és a munkahelyteremtésből”. Végül kitér arra is, hogy az LMP még a héten benyújtja saját alternatív költségvetését az országgyűlésnek.

Az ország, a kormányzás jövő évi céljának Szijjártó az euróválság-zónától való „elrugaszkodást" nevezte meg. Ennek a teljesítése azzal jár majd, hogy csökken Magyarország kiszolgáltatottsága, pénzügyi kitettsége, és a kormány újabb lépéseket tesz a stabilitás irányába.

Mint mondta, a költségvetés összeállításakor a kabinet nem függetleníthette magát az euróválságtól, annak hatásaitól, így a javaslat megalkotásakor figyelembe kellett vennie, hogy az országot  körülvevő európai és nemzetközi gazdasági életben még hosszú távon nagy és komoly kihívások lesznek.

 


Orbán és Matolcsy elhagyja
a Képviselői Irodaházat
Fotó: MTI/Földi Imre

Munkavállaói és cégkompenzáció

Az adórendszer várható egyszerűsítése úgy történik, hogy jövőre 202 ezer forintos havi fizetésig kivezetik az adójóváírások és a félszuperbruttó intézményét, mondta el kérdésre válaszolva a szóvivő:. Az e fölötti bértartományban a félszuperbruttó rendszerét két lépésben vezetik ki. Hozzátette: ezzel forrás marad a rendszerben, amit arra használnak, hogy kompenzálják azokat, akik kevesebbet keresnek, mint 202 ezer forint. (Az ellenzéki pártok bár másképpen, de ugyanazt mondják: a jövő évi költségvetés ismét a közepes és alacsony jövedelműeket sújtja, a magas jövedelmeket élvezőknek viszont kedvez.)

A cégek kompenzációjára a nemzetgazdasági tárca vezetője tesz majd javaslatot, zajlik a konzultáció a munkaadók szervezeteivel. Várhatóan a béremelés egy bizonyos mértéke fölött az állam kész lesz átvállalni a terhek egy részét, de erről pontos javaslat még nincs. Egy másik kérdésre válaszul Szijjártó azt mondta: nem számolnak a költségvetési törvényjavaslatból származó újabb adóemelésekkel.

Kasszák lábra állítása

A nyugdíjkassza „lábra állításának" célkitűzésével kapcsolatban Szijjártó Péter felidézte: már korábban világossá tették, hogy a nyugdíjrendszert stabilizálják, a nyugdíjkasszából csak nyugdíjat, nyugdíjat pedig csak a nyugdíjkasszából fizetnek. A nyugdíjak értékét a kormány megőrzi - szögezte le, hozzátéve: ennek figyelembevételével történik a nyugdíjkassza talpra állítása. Az egészségügyi kassza „lábra állításáról" pedig azt mondta: fel fogják számolni azt az óriási káoszt, rendetlenséget, átláthatatlanságot és korrupciót, ami a kassza működését jellemezte. Ez nem megy egy lépésben, mert akkora a rendetlenség, mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez semmilyen módon nem pénzelvonásáról, hanem a pazarlás megszüntetéséről szól.

A szóvivő kijelentette: a 2012. évi költségvetés hiányát jóval 3 százalék alatt fogják tartani, és tovább csökkentik az államadósságot.

Jobbik: a kormány tovább halad
a „matolcsyzmus" útjá
a
A Jobbik szerint a Fidesz-KDNP keddi frakcióülése után elhangzottakból kiderül: a kormány tovább halad a „matolcsyzmus” útján, és a gazdaság élénkítése helyett továbbra is a megszorításokban hisz. Volner János frakcióvezető-helyettes szerint a 2012-es költségvetés tovább növeli a társadalmi különbségeket, „eltünteti és mélybe taszítja a magyar középosztályt”. Azzal, hogy a korábban 5-6 százalékra várt 2012-es gazdasági növekedés mértékét 1,5 százalékra módosították, a kormány elismerte, „lassan számol azzal a kudarccal, amit a gazdaságpolitikája okozott”. Az inflációs vállalás 4,2 százalékra emelése pedig azt jelenti, hogy megpróbálja „elinflálni” a fizetéseket, a nyugdíjakat, a megtakarításokat, és ezzel próbálja biztosítani a költségvetés egyenlegét. A Jobbik éppen ezért felszólítja a kormányt, hogy hagyja abba a megszorításokra épülő gazdaságpolitikát és korábbi ígéretének megfelelően próbálja meg élénkíteni a gazdaságot.

A frakciószövetség egyetért

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség egyetértett a költségvetési célokkal, és a jövő évi országcéllal is, támogatásáról biztosította a büdzsé fő irányvonalait - közölte a kormányfő szóvivője, hozzátéve: a miniszterelnök a büdzsé további részletkérdéseiről nem beszélt a frakcióülésen, azokat a parlamentnek kell majd megvitatnia.

Arra a felvetésre, hogy a kormány esetleg háromfajta költségvetési tervezetet készít - 260, 280, illetve 300 forintos euróárfolyammal kalkulálva -, Szijjártó azt mondta: a pénteken benyújtandó költségvetési törvény „az a költségvetési törvény". Az előző kormányokkal ellentétben azonban „nem dughatjuk homokba a fejünket" - fogalmazott, hozzátéve: a nemzetközi környezet változásaira megfelelő rugalmassággal kell reagálni.

Arra a kérdésre, hogy az eva és az ekho esetleges megszüntetése felvetődött-e, azt válaszolta, ilyen döntésről nem tud.

MSZP: alternatív költségvetési terv
A szocialista párt elnök-frakcióvezetője, Mesterházy Attila bejelentette: az MSZP az év végéig alternatív költségvetési tervet készít. A szocialisták nem számítanak arra, hogy a kormány figyelembe veszi javaslataikat, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a választóknak és a gazdasági szereplőknek bemutassák, milyen alternatívát kínál az MSZP a kabinet gazdaságpolitikájával szemben. Mesterházy szerint a válság miatt a befektetők óvatosabbak, és ezt tetézik a kormány gazdaságpolitikai hibái. Ezért csökken a Magyarországgal szembeni befektetői bizalom, nő az országkockázat, nem bővül a gazdaság és a foglalkoztatás, az exportpiacaink szűkülnek és nincsenek új beruházások. Kifejtette: Magyarország kis, nyitott piacgazdaságként rendkívül kitett a nemzetközi gazdasági folyamatoknak, a kormány mégis „folyamatosan háborúban áll a befektetőkkel, a nemzetközi pénzügyi piacokkal és azok intézményeivel”. Szavai szerint ezt a háborút csak elveszíteni lehet, ennek árát pedig az emberek fizetik meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo