A bankok fizettek, mint a katonatiszt

A hazai legnagyobb hitelintézetek határidőre teljesítették a bankadó esedékes részének befizetését. Az OTP egyedül 36 milliárd, a K&H, Erste, és a CIB 12-16 milliárd forintot utalt át a büdzsének.

Az OTP Csoport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az OTP érintett magyarországi vállalatai az általuk a 2010. év után fizetendő összesen 36 milliárd forint pénzintézeti különadó első felét, azaz 18 milliárd forintot, a jogszabályban meghatározott határidőre, 2010. szeptember 30-áig teljesítették. Az újonnan bevezetett különadó 2010-ben összesen 36 milliárd forinttal növeli az OTP Csoport hazai tevékenységének költségeit, amelynek negatív adózott eredményhatása - mintegy 29 milliárd forint - a harmadik és negyedik negyedév eredményét terheli.

A K and H Bank közlése alapján a hitelintézeti csoport összesen az új bankadó "címén" 16,2 milliárd forintot fizet be a büdzsébe, ebből  a bankra 14,2 milliárd, a biztosítóra 1,3 milliárd, az alapkezelőre 0,2 milliárd, a lízingcégre 0,4 milliárd forint esik. A meglévő bankadóval együtt a csoport éves szintű befizetési kötelezettsége 17,1 milliárd forint.    

A K and H azt is tudatta: az adót két egyenlő részletben fizeti be a hitelintézeti csoport, mégpedig szeptember 30-ig és december 10-ig. Az eredménykimutatásban az időarányos rész fog megjelenni, a működési költségek között. A K and H Bank azt is közölte: nem hárítja át az ügyfelekre a bankadó terhét akkor, ha az intézkedés valóban csak egyszeri, átmeneti lesz. Ha azonban az adó tartósan fennmarad, elkerülhetetlenné válik az áthárítása - olvasható a bank közleményében. 

A CIB Csoport bankadó befizetési kötelezettsége 12,8 milliárd forint, ebből a CIB Bankra eső rész 10,7 milliárd forint. A fizetendő összeget két egyenlő részletben szeptemberben és decemberben számolják el - tájékoztatta a CIB Bank az MTI-t. Az Erste Bank Hungary Nyrt. éves szinten 12,686 milliárd forint bankadót fizet be a költségvetésbe, ebből 6,342 milliárd forintot teljesített szeptember 30-án a bank.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo