A világ legérdekesebb csődje

Annyi pert indítottak a kárt szenvedett páciensek az elektrosokk-gépeket gyártó MECTA cég ellen, hogy az nem tudott felelősségbiztosítást kötni a gépeikre, így végül csődeljárást kezdeményezett. A cég a kritikusait okolja a csőd miatt, miközben készülékeik súlyos és maradandó károkat okoztak embereknek világszerte.

Világszerte mindössze két vállalat gyártja az elektrosokk-kezelésekhez használt készülékeket, melyek közül az egyik, a MECTA Corporation, csődeljárást kezdeményezett. Az Egyesült Államokban ugyanis mindkét cég ellen nagyszabású pereket indítottak azok a sokk-kezelt betegek, akik maradandó agykárosodást vagy egyéb sérülést szenvedtek a kezelések hatására.

Tüntetés Budapesten az elektrosokk ellen. (Fotó: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)

A perek egy része azért indult, mert a betegek emlékezetéből teljes életszakaszok törlődtek ki: nem emlékeznek a gyerekkorukra, a házasságukra, vagy az iskolai képzésükre és munkatapasztalataikra - ezzel egész életük ment tönkre. Másrészt azzal vádolták a gyártót, hogy nem tudatták megfelelően a készülékkel kapcsolatos kockázatokat a felhasználókkal.

Mivel nagy számú per indult a SpECTrum nevű sokk-készülékek miatt, a MECTA nem tudott felelősségbiztosítási szerződéseket kötni rájuk, és abba kellett hagyniuk a gyártásukat és szervizelésüket, így hatalmas bevételektől estek el.

Elektrosokkot Magyarországon is hajtanak végre, melyekhez egy korábbi felmérés alapján a MECTA készülékét is használják. (Forrás: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo