A vállalkozások adóbevételeire hajt a kormány

A kormány november 11-én nyújtotta be Magyarország 2025. évi költségvetését, amelyben már nem szerepelnek bizonyos különadók, viszont kérdés, hogy ezeknek a pótlására honnan lesz forrás. Az egyes különadók eltörlése mellett a vállalkozásoktól várt adóbevételek jelentős gyarapodása a szembetűnő a jövő évre.

A legfontosabb adónemek tekintetében továbbra is kivétel nélkül bevételnövekedéssel, esetenként kétszámjegyű emelkedéssel kalkulál a benyújtott költségvetés. Viszont számos érdekességet mindenképpen tartalmaz a tervezet – hangsúlyozta ki Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group adótanácsadási partnere.

Honnan lesz forrás?
Honnan lesz forrás?
Fotó: Depositphotos

A legfontosabb, hogy – ahogyan azt már korábban bejelentették – egyes különadók már valóban nem szerepelnek a 2025-ös bevételi soron (gyógyszeradó, légitársaságokat terhelő adó), ezek összességében közel 350 milliárd forintot jelentettek korábban. Itt fontos kérdés, hogy honnan lesz forrás ezek pótlására, miközben a kamatkiadások is jelentősen növekednek. A kormányzati várakozások szerint a GDP-bővüléssel párhuzamosan a vállalkozások által befizetett adóbevételek közel 20 százalékkal növekedni fognak, így ez már gyakorlatilag fedezi is a kivezetett különadókból származó kiesést.

Ami a legfontosabb adónemeket illeti, az általános forgalmi adó esetében 8 százalékos emelkedést prognosztizálnak a 2024-es tényhez képest a kiskereskedelmi forgalom növekedésével egyidejűleg, ebből az adónemből 2025-re közel 8.300 milliárd forintot várnak. A költségvetés 397,5 HUF/EUR árfolyammal kalkulált, egy tartósan gyengébb forintárfolyam bizonyosan segíthet ezen cél elérésében.

A második legnagyobb bevételi forrást jelentő járulékok és személyi jövedelemadó tekintetében közel 9 százalékos növekedéssel számolnak, amely egyértelműen előrevetíti, hogy jelentős reálbér növekedéssel (és minimálbér-emeléssel) kalkulál a kormány.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo