A titok, ami miatt maradsz vagy felmondasz

A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befolyásolja a munka és a magánélet összehangolásának megteremtése.

„Ma már a vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségét” – hangsúlyozta Katkics Attila, HR szakember. „A legjobb munkaerő megszerzése és megtartása, valamint saját munkáltatói márkájuk és értékajánlatuk kialakítása érdekében mindenképpen az első helyen kell foglalkozniuk ezzel a kérdéssel.”

Hozzátette, hogy a munka magánélet egyensúlyára való törekvés elsősorban a nőknél jellemző, hiszen a munka mellett általában ők vállalnak nagyobb részt a családi feladatokból, de egyre több férfi esetében is jelentkezik az az elvárás, hogy a gyermeknevelésben, a gyermekek mindennapi életében nagyobb szerepet vállaljanak, ezért számukra is egyre fontosabb a munkahelyi harmónia megteremtése. A legfiatalabb munkavállalói generáció részéről pedig már alapelvárás a világos és egyben fenntarthatóan rugalmas munkavégzés.

Nehéz megtalálni az ideális munkahelyet
Nehéz megtalálni az ideális munkahelyet
Fotó: Depositphotos

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy kutatások szerint azok az alkalmazottak teljesítenek jobban a munkahelyükön, akiket nem kizárólag pénzzel vagy béren kívüli juttatásokkal ösztönöznek, hanem akik rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak.

Mentális jólét, jobb eredmények

"A hibrid munkavégzés jó kiindulási pont, amennyiben ezt a kérdést vizsgáljuk, mégis nem pusztán a munkavégzés helyszínét és a munkába járásra fordított időt jelenti, érinti a juttatásokat, a rugalmasságot, a jóllétet és azon munkavállalók igényeinek kielégítését is, akiknek a feladatait nem lehet távolról végezni. A rugalmas munkarend biztosítása a munkavállalók számára bizonyos fokú önrendelkezést tesz lehetővé, például azt, hogy időbeosztásukat saját igényeikhez és feladataikhoz igazítsák” – fogalmazott Katkics Attila.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo