A nagyvárosokban háromszoros különbségek vannak a lakásárakban

Emelkedőn maradtak a használt lakóingatlanok árai februárban a kínálati piacon. Éves szintén 2,6 százalékos volt a drágulás, főként a nyugat-magyarországi megyéket jellemző, jelentős 8 százalék feletti áremelkedésnek köszönhetően. 

Budapesten belül kétszeres, a nagyvárosoknál háromszoros különbségek a lakásárakban

A lakásárindex adatai mellett az ingatlan.com elemzése a használt lakások legfrissebb, március első hetére jellemző árait is felsorolja.

Budapesten az átlagos négyzetméterár 922 ezer forint. Az V. kerület a legdrágább 1,57 milliós négyzetméterárral, a második az I., a harmadik pedig a II. kerület 1,37, illetve 1,27 milliós összeggel. A legolcsóbb kerület a XXI. a maga 695 ezer forintos árával. Utána következik XX. és a XXIII. kerület 696 ezer és 720 ezer forinttal.

A vármegyeszékhelyek piacán továbbra is Debrecen, Veszprém és Győr vezeti a toplistát, sorrendben 785 ezer, 766 ezer és 750 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Szegeden, Székesfehérváron, Kecskeméten, Tatabányán és Szolnokon 453-713 ezer forint a jellemző. A legolcsóbb vármegyeszékhelyeken közel harmadakkora árakkal találkozhatnak a vevők, mint a legdrágábbakban.

Ezek közé tartozik Salgótarján, Miskolc és Békéscsaba, ahol március elején 277-425 ezer forintért kínálták a tulajdonosok a használt lakások négyzetméterét. 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo