A megugró energiaárak után kaszált a halál a boltok között

Érdemi lassulás történt a tavalyi év második felében a kiskereskedelmi boltok megszűnésében: az első félévhez képest harmadannyi üzlet zárt be. Az iparcikk jellegű vegyes üzletek száma stabilizálódni látszik, a zöldség-kereskedések azonban továbbra is veszélyben lehetnek. A kiskereskedelemben a 2023-as inflációs sokk, illetve a megugró energiaárak miatt indult egy intenzívebb bezárási hullám, ám ez a tendencia mára a covid előtti szintre mérséklődött.

A kiskereskedelmi üzletek számára vonatkozó legfrissebb, 2024 második félévére vonatkozó adatok alapján a boltbezárások féléves üteme hirtelen a covid előtti években megszokott szintre csökkent: 1.217 üzlet zárt be, ami 1,3 százalékos csökkenést jelent (benzinkutak nélkül). Negatív csúcsnak 2023 első féléve számít az infláció okozta csökkenő kereslet és az ezzel egyidejűleg jelentkező megugró rezsiárak miatt. Ekkor 4.497 üzlet szűnt meg, onnan kezdve indult el egy lassú javulás, vagyis mérséklődött a bezáró üzletek száma. Mivel tavaly az első félévben még sokkal magasabb volt a megszűnt boltok száma, így összességében a teljes tavalyi évre vonatkozó érték 4.714, ami az elmúlt 5 év második legmagasabb száma. Az eddigiekhez képest lényegesen alacsonyabb féléves adat az említett sokkok okozta felgyorsult koncentráció végét jelezheti, a féléves csökkenés visszatérhet 1-2 százalék közé, de erről biztosat csak az idei adatok ismeretében lehet majd mondani.

Kiskereskedelmi üzletek számának változása

Forrás: KSH; MBH számítás

Az üzletek típusát tekintve az látszik, hogy a tavaly bezárt egységek több mint felét (52,7 százalék) a könyv, számítástechnika és egyéb iparcikk, valamint a textil-, ruházati és lábbeli termék szaküzletek tették ki. A legnagyobb javulást az iparcikk jellegű vegyes üzletek mutatták, hiszen míg 2023-ban 29 százalékuk szűnt meg, addig tavaly mindössze másfél százalékuk. Hasonló enyhülés látszik a zene-, videofelvételek szaküzleteknél is, ezek száma azonban igen alacsony (70), és az elmúlt másfél évtizedben csak minden harmadik tudott talpon maradni. Romlott a helyzet a zöldség-, gyümölcsszaküzletek esetében: a 2023-as 7 százalékos megszűnési ráta tavaly 10,3 százalékra emelkedett. Esetükben a legnagyobb nehézséget továbbra is az árérzékeny fogyasztók megtartása jelentheti, akik a kedvezőbb árakat keresve a diszkontokat és szupermarketeket részesíthetik előnyben.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo