A piaci torzulást tovább erősíti, hogy a szabályozási és támogatási környezet elsősorban a vételi keresletet ösztönzi, nem pedig a kínálatot. A lakossági támogatások jellemzően tulajdonszerzést segítenek, miközben a bérlakásfejlesztések nem kapnak hasonlóan célzott ösztönzést. A bérbeadási piacon ráadásul a vállalati befektetők több szempontból hátrányban vannak a magánszemélyekhez képest (áfa, “rezsivédett” közművek, kamatszint és hitelezési futamidő). Az intézményi bérlakás projektek hiánya meglátszik a lakásépítések számán is: a magyar lakásállomány megújulásához évente mintegy 40 ezer új lakás megépítésére lenne szükség, miközben a tényleges éves volumen ennek nagyjából a fele.

„Jelenleg a vállalati befektetőknek magasabb költségek és alacsonyabb hozamok mellett kellene hosszú távra elköteleződniük, miközben a rendszer inkább a magánbefektetőket támogatja. Ebben a környezetben érthető, hogy az intézményi tőke nem jelenik meg tömegesen a bérlakáspiacon” – fogalmazott Pintér Attila.

A jogi bizonytalanság közvetlenül visszafogja a kínálatot

A bérlakáspiac fejlődése megfelelő jogi környezet nélkül nem tervezhető. Faragó János, a PwC Legal ügyvédje szerint a fenntartható bérlakásrendszer alapja a kiszámíthatóság: olyan keretrendszerre van szükség, amely a bérlőknek és a bérbeadóknak is ugyanolyan hosszú távú biztonságot ad, mint a saját tulajdonú lakás. A jelenlegi működés egyik legnagyobb problémája ugyanis a felek közötti bizalom hiánya. A bérbeadók a nemfizetéstől és a hosszadalmas végrehajtási folyamatoktól tartanak, a bérlők pedig gyakran kiszolgáltatottnak érzik magukat a rövid távú, nehezen tervezhető szerződési feltételek miatt.