A lakáseladók harmada csökkentette árait, hatalmas a túlkínálat

Az otpotthon.hu adatai alapján a hazai ingatlanpiacot továbbra is a kínálat túlsúlya jellemzi. Az első félévhez képest úgy tűnik, hogy még nyitottabbak lettek az árváltoztatásra a hirdetők. A portál friss adatai alapján a tendencia országos, hiszen az év eleji átlaghoz képest ugyan csak pár százalékkal, de a július-szeptemberi időszakban Budapesten és vidéken egyaránt nőtt az eladói árcsökkentés mértéke.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az aktív hirdetések egyharmadában változtattak a hirdetési áron az otpotthon.hu felületén hirdető eladók országos viszonylatban. Minden ingatlantípust figyelembe véve, az otpotthon.hu aktív hirdetésállományának 66 százalékánál a hirdetők egyelőre még bíznak abban, hogy az ingatlanok gazdát cserélhetnek a meghirdetett áron, 30 százalékuk viszont már engedett az árból. Összevetve a második negyedévi adatokkal, júniusban ez az arány 68-28 százalék volt, tehát a nyár eleje óta közel 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik csökkentettek a hirdetési áron.

Nehéz az eladók dolga (Fotó: Depositphotos)
Nehéz az eladók dolga (Fotó: Depositphotos)

Az otpotthon.hu harmadik negyedévre vonatkozó adatai alapján azok az eladók, akik a már 3-6 hónapja meghirdetett eladó ingatlanok árán változtattak, több mint 90 százalékban csökkentettek. „A tavaly év végén kezdődő lassulásra reagálva az eladók körében már az év elejétől megfigyelhettünk egy szemléletváltást. Adataink alapján az látszik, a hirdetés aktiválása utáni 3-6. hónapban következik be az első nagyobb hullám az árcsökkentésben, amit az első évforduló környékén még nagyobb változtatási hullám követ. Ráadásul a növekedés nemcsak az árcsökkentések arányában, hanem azok mértékében is jelen van: az év eleji 6 százalékról Budapesten átlagosan 9,4 százalékkal, vidéken közel 11 százalékkal csökkentenek a hirdetési áron” – mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője.

A portál adatai alapján, az előző negyedévhez hasonlóan, Budapesten és Pest vármegyében volt a legmagasabb az ingatlanhirdetések száma, míg Bács-Kiskun és Békés vármegyében szinte a felére csökkent a számuk. Budapesten nagyobb a hajlandóság az árcsökkentésre, míg vidéken továbbra is jobban ragaszkodnak a megadott irányárakhoz az eladó ingatlant hirdetők. A hirdetés aktiválását követő 12-18. hónapban az árcsökkentő tendencia mellett megjelenik az áremelés is – azok, akik növelik a meghirdetett ingatlant (a hirdetési állomány 4 százakéka) 13-14 százalékkal magasabban árulják ingatlanjaikat.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo