A központi költségvetés adóssága augusztus végéig több mint 3 ezer 500 milliárd forinttal növekedett

Augusztusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 236,2 milliárd forint hiánnyal zárt, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi 97 milliárd forintos deficitnek. Ezzel az első nyolc hónapban, azaz augusztus végéig felhalmozott hiány 2872,7 milliárd forintra duzzadt, elérte az egész évre jóváhagyott összeg 91,1 százalékát, és másfélszerese volt az egy évvel korábbi 1900,7 milliárd forintnak - derül ki a Pénzügyminisztérium pénteken kiadott részletes tájékoztatójából.

Augusztus végéig a központi költségvetés 2964,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 144,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 236,1 milliárd forintos többletet értek el.

Erősen hiányos a rendszer (Fotó: MTI)
Erősen hiányos a rendszer (Fotó: MTI)

A központi alrendszer augusztus végéig elkönyvelt bevételei az előző év azonos időszakához képest 3363,5 milliárd forinttal, 21,3 százalékkal nőttek, a kiadások 4335,5 milliárd forinttal, 24,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának teljesítését.

A bevételekről szólva a PM jelentése kiemelte, hogy augusztus végéig az előző év azonos időszakához képest 14,5 százalékkal magasabban teljesültek az adó- és járulékbevételek és nőttek az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések.

A költségvetés kiadásai közül magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest a lakástámogatások, valamint az uniós programok kiadásai, illetve a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is.

Augusztus végéig az általános forgalmi adóból 4346,2 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 990,0 milliárd forinttal, 29,5 százalékkal haladta meg. A jövedéki adóból származó bevétel augusztus végéig 815,4 milliárd forintot tett ki, 23,8 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi bevételnél. A személyi jövedelemadó bevétel az év nyolc hónapjában 1620,0 milliárd forint volt, 262,8 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbi összegnél. A bázisidőszaktól való eltérést a bérek növekedése és a gyermeket nevelő szülők részére történő egyszeri adóvisszatérítés együttes hatásával magyarázza tájékoztató.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo