A fél ország a lakásbiztosítás újrakötésén pörög

Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak a lakóingatlan-tulajdonosok.

A KSH adatai szerint az elmúlt 4 évben 67 százalékkal nőttek az építési költségek, azaz évente átlagosan közel 15 százalékkal kellett volna emelni ingatlan értékét a lakásbiztosításunkban. A Netrisk 20 év feletti internetezők körében végzett kutatásából azonban kiderült, hogy a tulajdonosok több mint fele 3 évnél régebben nyúlt hozzá az otthonbiztosításához.

A Netrisk szerint annak is érdemes átnéznie a kínálatot, aki nemrég kötött lakásbiztosítást és elégedett azzal. A kampányajánlatokat érdemes megversenyeztetnie, mert könnyen lehet, hogy jobbat talál. A kalkuláció során érdemes odafigyelni arra is, hogy éves fizetési ütemmel, és átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel kaphatják az érintettek a legkedvezőbb díjakat. Az ügyfelek tudatosságát mutatja, hogy a kártyás fizetés aránya megduplázódott tavaly óta, és elérte a 22 százalékot. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo