A dolgozók miatt kerülnek kibertámadások alá a cégek

Átlagosan több mint 40 kibertámadási kisérlettel kellett megküzdeniük tavaly a vállalatoknak, egy-egy sikeres betörés pedig akár 4 millió dolláros kárt is okozhat – derül ki az EY 500 felsővezető és IT-biztonsági szakember bevonásával készült nemzetközi kutatásából. Az esetek egyre gyakoribbak, a cégeket érő veszteség értéke ráadásul meg is tízszereződhet a következő években. 

A kibertámadások által okozott károk felderítése és elhárítása legalább fél évbe telik a megkérdezettek döntő többsége (76 százalék) szerint. A legnagyobb kihívást a számtalan behatolási felület (52 százalék) védelme jelenti a vállalatoknak, valamint az, hogy a biztonsági intézkedések ne menjenek a növekedés kulcsát jelentő innováció kárára (50 százalék).

Évente 40 támadási kísérlet (Fotó: Depositphotos)
Évente 40 támadási kísérlet (Fotó: Depositphotos)

A társaságok felkészültségét mindössze a válaszadók ötöde tartja megfelelőnek. A szakemberek fele szerint nem elég hatékonyak a szervezet által biztosított képzések, és csupán harmaduk (36 százalék) elégedett azzal, ahogy a cégen belül a mindennapokban alkalmazzák a javasolt adatvédelmi eljárásokat.

„Napjaink egyik legsúlyosabb üzleti kockázatát jelentik a kibertámadások, miközben még mindig jellemző a ’velem nem történhet meg’ gondolkodásmód a vállalatok körében világszerte, így hazánkban is. A döntéshozóknak először el kell fogadniuk, hogy kétféle cég van ma Magyarországon: az egyiket érte már támadás, a másik pedig még nem tud róla, hogy érte" – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője.

A szakember hozzátette, hogy amint ez a felismerés megtörténik, a cégek meg fognak döbbeni, hogy sokszor egészen egyszerű megoldásokkal, például a kollégák megfelelő edukációjával is drasztikusan javítható egy szervezet biztonsági szintje.

Miközben az ismert kibertámadások száma az elmúlt öt év során mintegy 75 százalékkal nőtt, a zsarolóvírusok által okozott kár az előrejelzések szerint a 2021-es 20 milliárd dollárról 2031-re eléri a 265 milliárd dollárt. Minden szervezetnek fel kell tehát készülnie, hogy a digitális fenyegetések következményei a jövőben egyre súlyosabbak lesznek.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo