A cukor és az üzemanyagok ára ugrott akkorát, hogy magasabb lett a vártnál a magyar infláció

16,4 százalékra mérséklődött az infláció augusztusban a júliusi 17,6 százalékról. A szakértők nagyobb csökkenést vártak, ennek elmaradását az árstoppok kivezetése során 54,6 százalékkal megugró cukorárak és 7,3 százalékkal dráguló sertéshúsok okozták, amit csak részben tudott ellensúlyozni számos más termék árcsökkenése. A vártnál magasabb inflációhoz az üzemanyagárak meredek megugrása is hozzájárult.

Részletek

Az orosz-ukrán háború, az Oroszország elleni szankciók, és részben ennek következtében csökkenő orosz gázszállítások a tavalyi év során felülírták az inflációs – és gazdasági – kilátásokat, a háború kitörése után a gáz-, áram-, és olajárak elszálltak, amelyek már azelőtt is komoly nehézséget okozott a gazdasági élet szereplőinek. A tavalyi év végétől azonban meredeken csökkentek az energiaárak, amelyek a 2021-es szintekre estek vissza, lényegesen csökkentve a termelési költségeket.

A búzaárak és más alapvető terményárak (kukorica, napraforgó) a háború kitörését követő elszállása átmeneti volt, a nemzetközi árjegyzések az elmúlt időszakban pedig érdemben süllyedtek, amit a FAO élelmiszer árindexének, valamint a hazai mezőgazdasági termelői árindex meredek visszaesése is tükröz, az árszintek is visszatértek a háború előtt, 2021-es szintekre. A búzaárak tavalyi emelkedése és az energiaárak elszállása miatt jelentősen emelkedtek a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árai, azonban a búzaárak és energiaköltségek közelmúltbeli visszaesése miatt tetőzhetnek az árak a termékpályákon, így a liszt átadásai árai is elkezdtek visszaesni. A nyerstej felvásárlási árainak túltermelés által okozott visszaesésének hatására egyre több tejtermékek esetében jelentettek be jelentősebb árcsökkentéseket. Az élelmiszerárak további emelkedését a visszaeső kereslet is fékezi. A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát emelte a tavalyi év során, idén azonban ezek az intézkedések kiestek a bázisból. Az egyes szektorokban bevezetett extraprofit adó szintén több szolgáltatás árában jelent meg, míg a kiskereskedelmi vállalkozások az egyes termékeket érintő árkorlátozások miatti veszteségeik áthárítására kényszerültek, azonban a csökkenő beszerzési árak miatt az árkorlátozásokon elszenvedett veszteség mérséklődhet. Az egyes élelmiszerekre bevezetett árplafon kivezetése a tapasztalatok szerint nem befolyásolta számottevően az infláció alakulását. A bevezetetett akciók, az egyes termékpályákon megfigyelhető elkezdődött, és várhatóan folytadódó árcsökkenések részben kioltották ennek hatását, sőt egyes termékek árai csökkentek az árplafon kivezetését követően, azonban a cukor árának érdemi megugrását nem tudták teljesen ellensúlyozni. Ezenkívül a kiskereskedők csökkenthetik azon termékek árrését, amelyekbe beépítették az árplafonon elszenvedett veszteséget, ezt az egyelőre még csökkenő kiskereskedelmi forgalom és az éles verseny is indokolja.

Véleményvezér

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo