A Brexit miatt a magyar gazdaság megelőzheti a britet

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország és Magyarország is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát.

Starmer - aki pártjának miniszterelnök-jelöltje is - hozzáteszi, hogy ugyanezen növekedési folyamatok változatlansága esetén a fejenkénti hazai össztermék értéke 2040-re Magyarországon és Romániában is magasabb lesz, mint Nagy-Britanniában.

A brit gazdaság a világ legfejlettebb ipari gazdaságaihoz képest már most lemaradásban van.

A brit statisztikai hivatal (ONS) minapi adatsora szerint a brit GDP-érték 2022 negyedik negyedévében 0,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2019 azonos időszakában, vagyis a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezésére 2020 márciusától elrendelt országos korlátozások előtti utolsó teljes negyedévben.

Az ONS elemzése szerint ez egyben azt is jelenti, hogy egyedül Nagy-Britannia nem hozta még be a koronavírus-sokk okozta gazdasági veszteséget a hét vezető ipari gazdaság csoportjának (G7) azon hat országa közül, amelyben ez az összehasonlító adat ismert.

A brit statisztikai hivatal kimutatása szerint az Egyesült Államok hazai összterméke 5,1 százalékkal, Kanadáé 3,5 százalékkal, Franciaországé 1,2 százalékkal, Németországé 0,2 százalékkal, Olaszországé 1,8 százalékkal meghaladja a járvány előtti szintet.

Japán esetében még nem ismeretes ez az adat. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo