Üdülőfalvak

A néhány évvel ezelőtti Várgesztesi Villapark sikerén felbuzdulva az országban több hasonló üdülőkomplexum épült és épül. Ezek közé tartozik a Vértessomló határába tervezett tájjellegű üdülőfalu, valamint a balatonfűzfői és nagyberényi üdülőparkok.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Magyarország eddig is az egyik legkeresettebb idegenforgalmi célterülete volt Európának, és bár volt némi visszaesés a turistaforgalomban, a szakma bizakodik. Az ide érkező turisták azonban a főváros és a gyógyfürdők mellett mind nagyobb számban keresik a csendes, viszonylag érintetlen, ugyanakkor kényelmes pihenést, kikapcsolódást biztosító vidéki környezetet. Ezt a fokozódó igényt ismerte fel néhány külföldi és hazai befektető, amikor az ország több pontján lévő gazdag történelmi, kulturális hagyományokkal rendelkező, szinte háborítatlan táj köré nyugati mintájú üdülőfalu kiépítését kezdeményezte. Ezen tervek közül az első, a holland Leo Steen befeketetőcsoport finanszírozásában kiépült Várgesztesi Villapark mára bebizonyította létjogosultságát: mind többen - köztük számos hazai család – kereste fel és vette igénybe szolgáltatásait. Várgesztestől néhány kilométerre, szintén a kivételesen szép természeti adottságú Vértes-hegység lábánál fekvő Vértessomló határában egy hasonló, nagyszabású terv valósult meg az Észak-Dunántúli Bányavagyon Hasznosító Rt. és a helyi önkormányzat jóvoltából. A terület egy részén egy 61, egyenként 70–150 négyzetméteres régi, építészetileg a tájba illő stílusú, oszlopos-tornácos parasztházas üdülőfalu épült fel kápolnával. Az elkészült házak egy részét értékesítették, a többit pedig üdülési célra hasznosítják.
A volt bánya területe helyet ad egy ún. élményparknak, ahol nemcsak a bányászattal kapcsolatos tárgyakat állítják ki, hanem számos, kulturális rendezvény megtartására, sportolásra alkalmas, illetve egyéb szolgáltató létesítmény is felépült. A bányató másik oldalán pedig autóskempinget található, korszerű faházakkal, étteremmel és a vízi sporthoz szükséges szolgáltatásokkal.
Balatonfűzfőn szintén a helyhatóság tulajdonában lévő területre terveztek luxus üdülőfalut, és a példák sora folytatható.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo