300 ezer forint jut idén vakációra

Az idén vakációt tervező magyarok átlagosan 296 ezer forintot költenek a nyaralásra, szemben az egy évvel korábbi 247 ezer forintos összeggel - derül ki a K&H első negyedéves felméréséből, amely a 30-59 évesek utazási terveit vizsgálta. A megkérdezettek majdnem 40 százaléka 100-300 ezer forintos költségvetéssel készül a pihenésre.  Jelentősen csökkent a hosszabb, legalább ötnapos belföldi vagy külföldi utazást tervezők aránya: előbbieké a tavalyi 42-ről 24 százalékra, utóbbiaké 26 százalékról 16 százalékra esett vissza.

Hányan, mennyiért?

A felmérés szerint a nyaralást tervezők 41 százaléka kettesben utazik majd, 20 százalékuk pedig hármasban tervezi ezt, szintén 20 százalékuk pedig egyedül nyaralna. Az egyedül utazók messze a legtöbbet költik: egy főre vetítve átlagosan 150 ezer forintot fordítanak a vakációra. A kettesben utazóknál 100 ezer forint, a hármasban nyaralóknál 90 ezer forint kiadás jut egy főre.

Választ adott a felmérés arra is, hogy miből fizetik az utazást a nyaralók. Túlnyomó részük - 67 százalékuk - döntően vagy teljes egészében, további 24 százalékuk jelentős mértékben saját jövedelemből, megtakarításból vakációzik, míg 16 százalékuknál a család segítségével jön össze az adott összeg. 11 százalékuk teljesen egészében a Széchenyi Pihenő Kártyán (SZÉP) lévő összegből utazik, további 39 százalékuk pedig kisebb-nagyobb mértékben támaszkodik erre.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo