30 százalékkal a cukor vezet a drágulásban

3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.

2024. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 3,5 százalékkal drágultak.

12 hónap alatt, 2023. áprilishoz viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék), a büféáruké (9,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (9,2 százalék), a sertéshúsé (9,2 százalék), az éttermi étkezésé (8,4 százalék), valamint az alkoholmentes üdítőitaloké (5,8 százalék). A termékcsoporton belül a tojás ára 20,3, a liszté 19,7, a száraztésztáé 12,5, a sajté 9,6, a tejé 9,3, a kenyéré 9,0, a baromfihúsé 6,5 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 9,5 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 14,0, a lakásjavítás és -karbantartás 10,7, a járműjavítás és -karbantartás 10,1, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 9,8, a sport- és múzeumi belépők 8,2, az üdülési szolgáltatás 5,4 százalékkal többe, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal kevesebbe került. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,8, ezen belül a dohányáruké 4,3 százalékkal emelkedett. A gyógyszer, gyógyáruk ára 7,3, a mosó- és tisztítószereké 3,8, a testápolási cikkeké 2,1 százalékkal növekedett. A háztartási energia 4,5, ezen belül a vezetékes gáz 9,2, az elektromos energia 2,9 százalékkal olcsóbb lett. A tartós fogyasztási cikkekért 1,7 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,8 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 4,5, a fűtő- és főzőberendezéseké 3,5, az új személygépkocsiké 2,7, a szobabútoroké 2,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 6,6 százalékkal drágultak.

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo