150 ezer forintot veszni hagynak a figyelmetlenek

A 2023-as személyi jövedelemadó bevallási határideje május 22. Eddig a napig kell számot adni a 2022-ben megszerzett jövedelmekről, egyben rendelkezni az adókedvezmény visszaigényléséről is. Minden egészség- vagy nyugdíjszámlára befizetett összeg után húsz százalék, akár évi 150 ezer forint adókedvezmény jár. Fontos azonban tudni, hogy a NAV ezt nem utalja vissza automatikusan: ha az adózó nem rendelkezik róla az szja bevallásában, akkor az összeg elveszik.

A maximális összeg visszaigényléséhez évi 750 ezer forint önkéntes nyugdíj-, vagy egészség- és önsegélyező pénztári befizetést kellett teljesíteni 2022-ben.

Inkább kétszer ellenőrizzük, mint egyszer sem

Az adóvisszatérítés kihasználásához az egészség- és a nyugdíjpénztár január 31-ig küld igazolást, ennek alapján kell a tagoknak az adókedvezményről rendelkezni. Ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el az igénylő magánszemély számára az szja tervezetet, akkor a Prémium Pénztárcsoport azt javasolja, hogy az egészség- és nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők mindenképpen adják meg, hogy mely pénztárhoz kérik a visszatérítést, hiszen a tervezetben ez nem szerepel. A visszatérítés olyan pénztárhoz kérhető, ahová a tag előző évben egyénileg teljesített befizetést. A visszakapott összeg vagy az egészség- vagy a nyugdíjpénztári számlára kerül, és onnan lehet ismét felhasználni vagy a nyugdíjcélra félretenni. 

Nem merítjük ki a keretet

A visszaigényelhető összeg felső határa 150 ezer forint. Ehhez évi 750 ezer forint önkéntes nyugdíj-, egészség- és önsegélyező pénztári befizetésre van szükség. 

forint és maximalizálja a visszaigényelhető 150 ezer forintnyi adókedvezményt. Így elmondhatjuk, hogy a PRÉMIUM Egészségpénztárba visszaigényelt 2,5 milliárd forint esetén átlagosan a befizető tagok közel 50 ezer Ft-ot kaptak vissza tavaly is az egészségpénztárba. Köszönhető ez annak is, hogy egyre nagyobb az igény az egészségügyi termékek és szolgáltatások iránt. A tagok évente átlagosan 16 alkalommal, alkalmanként 13500 forint értékben vásárolnak egészségpénztári kártyájukkal, és mindent összevetve évi 213 ezer forintot költenek egészségcélú szolgáltatások igénybevételére. 

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo