Nincs dugó, mert sok a munkanélküli!

Moszkvában érezhetően csökkent a közutak zsúfoltsága, kevesebb lett a dugó, a közlekedésrendészet szerint tavaly ősz óta 10 km/órával növekedett az átlagos sebesség, és a szakemberek szerint ezt a gazdasági válság idézi elő.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Moszkovszkij Komszomolec című lapnak nyilatkozó szakértők elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy az egy évvel ezelőttihez képest közel hatszorosára, mintegy 300 ezer főre növekedett a munkanélküliek serege, ennyivel kevesebb ember ül naponta autóba. Ez a munkaképes életkorú lakosság 5 százalékát jelenti, és számítások szerint a munkanélküliek számának újabb megduplázódása esetén teljesen megszűnnének a dugók. Ma már sok cégtulajdonos is csak szükség esetén megy be vállalatához. Emellett a középosztálynak és a fiataloknak kevesebb a pénze szórakozásra, így már nem minden este végződik étteremben vagy szórakozóhelyen. (Moszkvában az esti csúcsban a dugók normális körülmények között eltartanak 22 óráig is.) 

 Jelentősen csökkent azoknak a száma is, akik iránytaxival járnak be a fővárosba a környező Moszkvai területről dolgozni vagy szórakozni. Az igazán nagy beállások ugyanis mindig a be- illetve kivezető útvonalak és az elkerülő körgyűrű találkozásainál kezdődnek. Érezhetően kevesebb lett a teherautó is: sok építkezés leállt, a boltokban pedig az áru nem kel el olyan gyorsan.

 Mindemellett Kevesebb új autó áll forgalomba: egyes kereskedőknél 70 százalékkal is csökkent a kereslet. Ettől függetlenül december több mint 10 százalékkal emelkedett még az országban összeszerelt autók ára is, vélhetően a rubel árfolyamának esése miatt, de továbbra sem akar senki olcsó hazai autót - például Zsigulit - venni. Nem nagyon tolonganak a kis fogyasztású autókért sem, noha ezek vásárlóinak Moszkva város 24 ezer rubelnyi benzinutalványt ajándékoz.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo