Nem csökken a károsanyag kibocsátás, csak "kiszerveztük"

Az uniós gazdaságban 18 százalékkal csökkent az üvegházgáz-kibocsátás, vagyis majdnem teljesítettük a 2020-as célkitűzést. A jó hír azonban némi szkepticizmussal kezelendő: mindössze arról van szó, hogy a légszennyező gyártást kihelyeztük a harmadik világba. A probléma tehát nem oldódott meg.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az európai közéletben és sajtóban a hír persze nem az outsourcingról (a gyártás kihelyezéséről) szóló utalásokat vonta maga után (szinte sehol sem említik), hanem a további emissziómérséklések körüli vitát élesztette újra. A zöldek ugyanis régóta érvelnek a mellett, hogy 2020-ra szóló 30 százalékos emissziócsökkentési vállalással kellene az EU-nak példát mutatni a világ többi régiója előtt.

kép: sxc

Az Európai Bizottság (EB) politikusai úgy nyilatkoztak, erre hajlandók lennének, de csak akkor, ha az Európán kívüli fosszilis nagyhatalmak is arányosan erősebb csökkentés mellett kötelezik el magukat. Vajmi kevés az esélye, hogy ez megtörténjen.

Túlteljesítők

A vita fellángolásának oka az, hogy az EB decemberben fogja nyilvánosságra hozni a 2030-ra vonatkozó emissziócsökkentési célkitűzés javaslatát.

A kiotói jegyzőkönyv hatálya alá tartozó 15 uniós tagállam 12,2 százalékkal csökkentette emisszióját a kijelölt 8 százalékhoz képest, derül ki a hivatalos adatokból. A 2012 utáni időszakra meghosszabbított jegyzőkönyvet várhatóan 2015-ben sikerül egy új megállapodással felváltani. (Ha minden jól megy.)

A drasztikusabb emissziómérséklés ellen tiltakozók legerősebbje Lengyelország, amely lignitszén elégetésével igyekszik függetleníteni magát az orosz földgáztól, jegyezte meg a Reuters.

A megújuló energiák aránya a fogyasztásban 13 százaléka volt 2011-ben. 2020-ra ennek is el kell érnie a 20 százalékot.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo