Kiderülhet, melyik a leginkább környezetbarát autópálya

A University of Washington és a CH2M Hill építőipari óriáscég összefogtak, hogy a Greenroads, vagyis Zöld utak programban autópályákat és országutakat minősítsenek környezeti hasznosság és ártalom szempontjából. Az osztályozási szisztéma az épületeknek zöld minősítést nyújtó LEED-program mintáját követi.

Ha ugyanazokat a sztenderdeket érvényesítjük a hidak és autópályák építésében, mint a környezetkímélő, illetve „carbon-neutral"  épületeknél,  az autóutak is a zöld infrastruktúra részének minősülhetnek. Ugyan kevésbé látványosak, mint egyes épületcsodák, de az országutakon és sztrádákon szó szerint sok ezer kilométernyi utat tehetünk meg az ember alkotta infrastruktúra zöldebbé tételének folyamatában.

Az Egyesült Államokban évente 80 milliárd dollárt költenek autóutak építésére vagy felújítására és 900 milliárdot épületkomplexumok létesítésére és renoválására. Figyelembe véve az építőipar autóút-kivitelezéseinek nagyságrendjét, meglepőnek tűnik, miért csak 2007-ben találták ki, hogy e téren is meghonosíthatók legyenek zöld minősítések.

Az utak vizsgálatánál a Greenroads a következő fenntarthatósági szempontokat veszi figyelembe:

-Csöndesebb-e az út az ember számára?
-A felhasznált anyagok életciklusának elemzése megfelelő?
-Kínál-e átjárót az élővilág (halak, vadállatok) számára az autópálya alatt?
-A vízelvezető-rendszer hogyan használja fel az összegyűlt vizet?
-Hatékony-e az aszfaltból kiáradó hőség csökkentésében?

Az autópályák üzemeltetői online regisztrálják útjaiak a Greenroads honlapján a tervezés, a megvalósítás, vagy ezek együttes elemezésének céljából.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo