12 milliárd feleslegesen kivágott fa

Felmérések szerint az EU országaiban évente több mint 30 milliárd számla keletkezik, melyeknek 97%-a még mindig papír alapú. Mindehhez 400 ezer tonna papírt használnak fel, amihez 12-16 millió fa kivágása szükséges. A gazdaság szereplői így a környezet fölösleges terhelése mellett saját szervezeti és pénzügyi erőforrásaikból is aránytalanul sokat pazarolnak el. A vállalatok hagyományos számlakezelési költségeik 60%-át megtakaríthatják az egyre terjedő elektronikus számlázásra való áttéréssel, jelentős anyagi és emberi erőforrásokat felszabadítva ezzel fő üzleti tevékenységeik számára.

Az Itella Group (a korábbi Finn Posta) e-számlázással foglalkozó leányvállalata, az Itella Information 2010 tavaszán 16 országra kiterjedő átfogó kutatást végzett az európai számlázási szokásokról és fejlődési irányokról. A kutatás olyan kérdésekre keresett válaszokat, amelyek gazdasági és környezetvédelmi szempontból is egyre időszerűbbek az üzleti élet szereplői és a fogyasztók számára egyaránt. Összesen 16 ország 9037 állampolgára mint fogyasztó és 4765 vállalatvezető mint döntéshozó válaszolt az Itella Information kérdéseire.

Lakossági elvárások: skandináv országok az élmezőnyben

Az Itella reprezentatív kutatásából kiderül, hogy bár a vásárlók és fogyasztók várakozásainak a jövőben az elektronikus számla felelne meg leginkább, az európai vásárlók többsége jelenleg mégis papíron kapja meg postaládájába számlái javát. Kivételt képez ez alól Dánia és Észtország, ahol a pénzügyi bizonylatoknak már ma is több mint felét elektronikusan kapják a fogyasztók. Az átmenet (e-Transition) jövője szempontjából is legnyitottabbnak a fenti két ország, továbbá Norvégia mutatkozik, ahol a lakossági várakozások szerint néhány éven belül 20-30%-ra szorul vissza a nyomtatva postán kézbesített számlák aránya. Jelenleg Csehország, Oroszország és Magyarország bizonyul legkevésbé nyitottnak a változásra, ezekben az országokban mutatkozik ugyanis a legkisebb igény az elektronikus átállásra a lakosság körében: 76-80% azok aránya, akik a jövőben is postán szeretnék megkapni számláikat. Ebben vélhetően a megszokás és a tapasztalat is nagy úr, ezért az várható, hogy a pénztárca- és környezetkímélő elektronikus számlázási megoldások terjedésével a lakosság nyitottsága is megnövekszik, megtapasztalva az új megoldások előnyeit.

Vállalati szokások: eljött az e-számlázás ideje

Az e-számlázás tekintetében a vállalkozások körében biztatóbb eredmények születtek, bár az európai országok között természetesen hatalmas különbségek mutatkoznak. Az Itella kutatásának éllovasa az Egyesült Királyság lett, ahol a megkérdezett cégek 89%-a nyilatkozott úgy, hogy eladásaikat már ma is legalább részben elektronikus számlával bizonylatolják és beszerzéseik terén is 76%-uk él az elektronikus számlabefogadás lehetőségével. További előkelő helyezést értek el Észtország és Dánia vállalatai is, ahol meghaladja a 80%-ot azon cégek aránya, amelyek kimenő és/vagy bejövő számláik esetében digitális csatornákat is igénybe vesznek. Ugyanez az arány a vizsgált 16 ország átlagában 50-52%-ot mutat. A magyarországi 25-26%-os szint azt mutatja, hogy hazánkban a vállalatok e-számlázási tapasztalata jelenleg még az európai átlag felét sem éri el. De ezzel még mindig a középmezőnybe tartozunk, figyelembe véve, hogy e-számlázásban sereghajtóként a lengyel cégek végeztek, amelyeknek mindössze 11%-a szokott elektronikusan is számlát küldeni és 18%-uk szokott ilyet befogadni.sddddddQK9ÖÓŐ-

Ha nem a jelent, hanem az „e-Transition", azaz az elektronikus számlázásra való áttérés jövőbeli lehetőségeit nézzük, kiderül, hogy az egyebek mellett függ az adott ország fejlettségétől is: minél jobbak az infrastrukturális adottságok, annál gyorsabban valósítható meg a gazdasági és környezetvédelmi szempontból egyaránt előnyös e-átállás a számlázás terén. Ahogy a lakossági elvárások esetén láttuk, a cégek világában is Magyarország sajnos az európai sereghajtók között szerepel. Hazánkban a vállalatok 75%-a úgy véli, hogy számlaforgalma még 2-3 év múlva is kizárólag papír alapon fog történni. A jelenlegi éllovas Egyesült Királyságban 2-3 év távlatában ugyanez az arány 23%. A legdinamikusabb vállalati e-átállás előtt álló Finnországban pedig csupán a cégek 11%-a tudja elképzelni, hogy néhány év múlva még mindig kizárólag papír alapú marad a számlázási rendszere.

Az elektronikus számlázásban rejlő lehetőségeket - az Itella nemzetközi kutatási eredményei alapján - tehát még korántsem használják ki a vállalatok, bár a törvényi keretek adottak az Európai Unióban. Az Itella Information, amely az elektronikus számlázással és a pénzügyi információáramlással kapcsolatos szolgáltatások egyik piacvezetője kontinensünkön, a jelen kutatással is szeretné erősíteni azt a szemléletet, hogy a vállalatok és a társadalom számára a jövőt az elektronikus számlakezelés jelenti a korábban megszokott papír alapú számlázási rendszerek pazarló, költséges és környezetkárosító alkalmazásával szemben.

Pozitív példák: költségcsökkentés és környezetvédelem

Az Itella Information Európa-szerte több ezer közép- és nagyvállalat e-számlázási folyamatait támogatja kimenő és bejövő számlaoldalon, melynek során jelentős nemzetközi tapasztalatot halmozott fel a nagy volumenű elektronikus számlafeldolgozás területén. A kiforrott gyakorlat révén az Itella a vevői számlák, felszólító levelek költséghatékony digitális előállítása és továbbítása, valamint a szállítói számlák digitalizálása és archiválása terén egyaránt költséghatékony megoldást kínál. Az e-átállás révén a papírra, nyomtatásra vagy éppen a kézbesítésre fordított kiadások csökkentése mellett a vállalatok szervezetileg is hatékonyabban tudnak működni. Sokkal kisebb a házon belül jelentkező fölösleges adminisztrációs teher és kevesebb az ebből adódó hibalehetőség, ezáltal a belső erőforrások a vállalat fő tevékenységére koncentrálhatók.

Az Itella szemléletformáló törekvéseinek alapjául többek között egy megdöbbentő adatsor is szolgál: az Európai Unió országaiban évente több mint 30 milliárd darab számla keletkezik és ezek 97%-a még mindig papír alapú bizonylat. Ehhez évente 12-16 millió fát kell kivágni, 2700 tonnányi festéket kell betölteni a nyomtatókba, 400 ezer tonna papírt kell elhasználni, de a környezeti terhelések közé kalkulálható még a postázáshoz szükséges 165 millió liternyi üzemanyag is. A feleslegesen elfecsérelt források tekintetében ijesztő mértéket ölt az elhasznált energia is, mivel a számlázás mintegy 1350 gigawatt energiát emészt fel évente. Mindezt azért, mert még az e-forradalom korában is nehezen szakadunk el attól a szokástól, hogy pénzügyi folyamatainkat papír alapon dokumentáljuk. Ha a közvetlen gazdasági szempontok, a költséghatékonyság és a vállalati erőforrások hatékonyabb felhasználása még nem lenne elég meggyőző érv az e-számlázás mellett, akkor a környezeti fenntarthatóság közösségi szempontjai méltó figyelmeztetésül szolgálhatnak: miért kellene környezetünket pusztítani, ha számlát küldeni és fogadni már elektronikusan is lehet?

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo