Világsztárok a vizek védelmében

Immár hagyomány, hogy tavasszal több környezetvédő szervezet összefogásával aukciót szerveznek New Yorkban. Rendszerint világsztárok szolgáltatják az árverezésre a műtárgyakat. A harmadik "Zöld aukcióra" április 11-én kerül sor a Christie's aukciós házban, mely a nemes célra tekintettel ezúttal is ingyen vesz részt a kezdeményezésben. Interneten is lehet licitálni március 29-től április 19-ig.

 


Számos híresség állt a kezdeményezés mellé

A világ legnagyobb aukciósháza a Christie's által szervezett eseményen, amelyet idén április 12-én, két héttel a Föld napja előtt rendeznek majd meg, a műtárgyak mellet sok mindenre lehet majd licitálni. Többek között egy gyakornoki állásra Donna Karan divatcégénél éppúgy, mint egy nyaralásra az emelkedő tengerszint által fenyegetett Maldív-szigeteken. Az egyik évben 100 ezer dollárért "kelt el" egy nap Bill Clintonnal, egy másik szerencsés licitáló pedig 26 ezer dollárért vehetett teniszleckét John McEnroe-tól. A meghívásos rendezvény mellett lesz online aukció, valamint a Facebook-on  ABidtoSavetheEarth nevet viselő lapján videokészítő versenyt is hirdetett a kezdeményezés, melynek győztesei belépőjegyek nyerhetnek az aukcióra.

Az előző két árverés közel 5 millió dollárt hozott a konyhára. A begyűjtött összeget olyan szervezetek kapták, mint a Natural Resources Defense Council, a Central Park Conservancy és a Conservation International. Az idei bevételt vízkészletekkel, óceánokkal kapcsolatos környezetvédelmi projektekre fordítják.

Az esemény társelnökei Salma Hayek színésznő, a 96 éves David Rockefeller és Graydon Carter, a Vanity Fair szerkesztője. Egy másik társelnök, Susan Rockefeller szerint fontos, hogy mindenki felelősséget vállaljon azért, hogy a következő nemzedékek számára megvédjük a Földet. Az idei aukció vezető témája a víz védelme. A víz, mint az élet forrása mindenki számára kiemelten fontos, ugyanakkor bárkinek a kezében van a lehetőség, hogy egyszerű módszerekkel is tegyen annak megőrzéséért.  

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo