Tenni tudunk!

Tavaly év végén összesen 40 millió forintot osztott szét a CIB Alapítvány hét gyermek-egészségvédelemmel, ezen belül is korai fejlesztéssel foglalkozó közhasznú szervezet és két stratégiai partnere, a Bátor Tábor és Bódvalenke freskófalu között. Most újabb pályázatot írnak ki, amellyel ezúttal a társadalmi integrációt, bevonást szeretnék elősegíteni. Március 21-ig várják azoknak az egyesületeknek, alapítványoknak és non-profit szervezeteknek a pályázati anyagát, amelyek tevékenysége azt célozza, hogy testi vagy szellemi fogyatékkal élő, illetve egyéb, társadalmi szempontból hátrányos helyzetű honfitársaink méltósággal és képességeiket fejlesztve társadalmunk aktív tagjaiként élhessenek.

„Tenni tudunk" néven tavaly új pályázati rendszert vezetett be a 2005 óta működő CIB Alapítvány. Az új szisztémának köszönhetően mind a beadás, mind az értékelés szempontrendszere egységessé, könnyen átláthatóvá vált. Új elemként került az értékelésbe az a háromtagú, külső szakértőkből álló ún. előbíráló bizottság, akik a pályázati anyagok értékelését megadott szempontok szerinti pontozással végezték.

A független és egységes elbírálást garantáló, új pályázati rendszer alapján a CIB Alapítvány most a testi, szellemi vagy más szempontból társadalmilag hátrányos helyzetben lévők integrálását, bevonását célzó projektekre ír ki pályázatot, amellyel összesen 20 millió forintot szándékozik szétosztani.

A CIB Alapítvány olyan pályázatokat kíván támogatni, amelyek a sérülékeny helyzetű csoportok vagy egyének társadalmi beilleszkedését a velük szemben meglévő előítéletek oldásával, hosszú távon, fenntarthatóan és eredmény-orientáltan segítik elő munkahelyteremtéssel, önfoglalkoztatással és bevételteremtéssel.

Február 22-től várja a CIB Alapítvány azokat a pályázati anyagokat, amelyek megfelelnek az alapítvány honlapján található részletes pályázati kiírásnak. A támogatás odaítéléséről május 9-ig döntés születik. A pályázatok beadási határideje: 2011. március 21. A CIB Alapítvány az elmúlt 5 évben közel 100 projekt megvalósításához összesen több mint 300 millió Ft támogatással járult hozzá.  

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo