Négymillió a megváltozott képességűek foglalkoztatására

Négymillió egyszázezer forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! elnevezésű kampány árverésén, amelynek bevételéből a fogyatékkal élő emberek munkahelyteremtő programját támogatják.

Mága Zoltán hegedűművész macija egymillió, Törőcsik Mari plüsse 750 ezer forintért kelt el a Polgár Galériában rendezett keddi árverésen. A jótékonysági aukcióra színészek, közismert média- és közéleti személyiségek ajánlották fel régi vagy egészen új plüsseiket. Mága Zoltán saját maga és mecénás barátai megbízásából is licitált, így összesen 25 macit vásárolt meg mintegy 3 millió forint értékben, hogy összefogásra késztesse az embereket a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtéséért.

Az árverásen az örökbefogadó szülők adományaiból fogyatékkal élők munkahelyteremtő programját és egy őket segítő alapítvány létrehozását tervezik. A program felett védnökséget vállalt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszter a galériában elmondta: a minisztérium minden eszközzel és háttérintézményével támogatja a kezdeményezést. Kárász Róbert műsorvezető, a program ötletgazdája kiemelte: a macik elárverezésének bevételéből nemcsak egyszeri segítséget szeretnének nyújtani a csökkent munkaképességűeknek, hanem egy komplex munkahelyteremtő program tervét dolgozták ki.

"Magyarországon jelenleg csaknem 600 ezer fogyatékkal élő ember él, akik közül csupán 60-80 ezer főt foglalkoztatnak. Ezen belül az értelmi fogyatékosok foglalkoztatottságának aránya mindössze hat-hét százalék. A program célja, hogy Magyarország felzárkózzon a nyugati országokhoz, ahol a fogyatékkal élők 50-60 százalékának tudnak munkahelyet biztosítani" - ismertette újra a kampány részleteit Kárász Róbert.

Vándorkiállítás is volt

A projekt első fázisában híres színészek, média- és közéleti személyiségek ajánlották fel kedvenc mackóikat, amelyeket a budapesti Design Terminálban március 10-ig lehetett megtekinteni. A mackók ezt követően országos vándorkiállításon vettek részt. A játék mackók egységesen tízezer forint kikiáltási árról indultak az árverésen, a legmagasabb áron Mága Zoltán Micimackója kelt el, a második helyet Törőcsik Mari medvéje nyerte meg.

A jótékonysági aukción megjelentek jó néhányan a felajánlók közül. Közülük a legtöbbet licitáló Mága Zoltán volt. A megvásárolt plüssállatokat a zenész a fogyatékkal élő gyerekeknek ajánlotta fel. A politikusok által felajánlott mackók nagyrészt Ágh Péterhez, a Fidelitas vezetőjéhez kerültek, de több plüss Navracsics Tibor személyében talált gazdára.

Az aukció bevételéből a szervezők a Tordasi Értelmi Fogyatékosok Otthonát támogatják, valamint létrehozzák a Fogadj örökbe egy Macit Alapítványt. Az alapítvány elsődleges célja, hogy segítse a fogyatékkal élők foglalkoztatottságának arányát, ennek érdekében egy Maci Manufaktúra elindítását tervezik. A műhelyben csökkent munkaképességű emberek az árverésen látható mackókhoz hasonló, valamint dizájnerek által megálmodott, magas minőségű plüssállatokat fognak elkészíteni. Ezeket a mackókat később webshopban, valamint egy belvárosi Maci Shopban tervezik értékesíteni. Az árverésen 58 plüssmackó és egy Schmitt Pál köztársasági elnök által felajánlott, az olimpiai vízilabdázók autogramját tartalmazó vízilabda talált gazdára. A program teljes szervezése felajánlásokból valósult meg.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo