Íme, a bátrak színes világa!

Tenni tudunk! - A CIB Csoport és a Bátor Tábor közös kiállítás keretében mutatja be azokat a festményeket, melyeket a Budapest Art Fair keretein belül készítettek a Bátor Tábor programjain résztvevő gyerekek, illetve kortárs művészek.

2009 novemberében nívós jótékonysági eseménnyé vált Magyarország legnagyobb, négynapos antik és kortárs művészeti vására, a Budapest Art Fair. A rendezvény ideje alatt a Bátor Tábor szervezői árverésre bocsátották azokat a műalkotásokat, amelyeket a négynapos seregszemle helyszínén a Bátor Tábor programjaiban résztvevő, súlyos beteg és egészséges gyermekek kortárs képzőművészekkel (Wahorn András, Karácsonyi László, Csiszér Zsuzsa és Verebics Katalin) közösen készítettek. A rendezvény alatt több tucat festmény született, melyek jelentős részét a jótékonysági aukción értékesítették. A CIB Alapítvány az árverésen összesen 1,2 millió forint értékben licitált három képre.

A kiállítás 2010. április 20. - május 28. között várja az érdeklődőket a CIB Bank Medve utcai székházának előterében, ügyfélfogadási időben.

A Bátor Tábor
a CIB stratégiai partnere, az együttműködés számtalan területet érint, legyen az anyagi támogatás, önkéntes munka, vagy akár HR tréning helyszíne. Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években is részt vehettünk a tábor területének felújításában. A Bátor Tábor (Budapesttől alig 60 km-re, Hatvan mellett) 2001-ben jött létre abból a célból, hogy a daganatos, cukorbetegségben vagy vérérzékenységben szenvedő gyermekek és családjuk számára összetett, élményterápiás programokat kínáljon. Táboraikba krónikus beteg gyermekek érkeznek a hazai gyermekkórházakon keresztül, 2008-tól pedig nemzetközi táboroztatási program is indult cseh és lengyel gyerekek részvételével.
A bank támogatásai révén a tábor több épülettel (például a CIB-lakkal), akadálypályával, szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas eszközökkel, továbbá kerti fejlesztő eszközökkel bővült. A CIB Bank dolgozói az elmúlt években mindvégig önkéntes munkával is hozzájárultak a táborhely rendbetételéhez CIB önkéntes napon, illetve a nyári táborokon cimboraként. A CIB Csoport 2005 decemberében hozta létre a CIB Társadalmi Felelősségvállalás Alapítványt, melynek célja közhasznú, vagy kiemelten közhasznú tevékenységeket végző szervezetek támogatása, valamint a társadalom figyelmének felhívása e közérdekű célok fontosságára. Az alapítvány vagyonából a hozzá írásban beérkezett kérelmek alapján nyújt támogatást. A támogatások odaítéléséről a kuratórium dönt. Az alapítvány csak közhasznú civil szervezeteknek nyújt támogatást.
Az elmúlt négy év alatt mintegy 225 millió forintról döntött az alapítvány kuratóriuma, s ezt az összeget 65 egyedi projekt megvalósítására fordította. Sok kiemelt partnerrel jelentős társadalmi értéket képviselő cél megvalósulásához járult hozzá, főként a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok támogatása, a gyermekegészségügy területén.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo