A közösségi autózás gyilkolja a taxis piacot

Tisztán látszik a budapesti közlekedési trend: amig a taxis piac zsugorodik, addig a közösségi autózás tovább szárnyal. A taxis piacot nem kímélte a koronavírus, a kizárólag elektromos autókból álló flottát üzemeltető GreenGo viszont egy éven belül 40 százalékkal bővítette az autóparkját!

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A taxik legerősebb konkurenciái a közösségi autók lettek.

Mínusz 25 százalék

Idén május óta a fővárosi taxis személyszállítás alapdíja 1000 forint, a kilométerdíj 400 forint, a percdíj pedig 100 forint. Nem csoda, hogy ilyen árak mellett egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy taxiba üljenek, aminek tisztán látszanak a következményei: folyamatosan csökken és zsugorodik a taxis piac szereplőinek száma (és velük együtt az ágazat is).

Ez a piac nem panaszkodhat (Fotó: GreenGo)

Amíg 2020 márciusában - a pandémia kitörése előtt - a taxisok száma még 6754 volt a fővárosban, addig a legutolsó, nyilvánosan elérhető adat szerint ez a szám már csak 5070 volt.

Plusz 40 százalék

Ezzel szemben a közösségi autózás hazai úttörője és meghonosítója újabb flottabővítést hajtott végre: a cégnél az év eleji 320 gépjárműhöz képest 40 százalékkal növekedett az autópark, aminek eredményeképpen augusztustól már 450 gépjármű fut az utakon. A flottában továbbra is kizárólag elektromos autók vannak, Volkswagen e-Upok, Skoda Citigok, valamint áruszállításra is alkalmas Renault Kangoo Z.E. modellek.

Bár a legtöbben – ahogy a taxikat is – elsősorban rövidebb távokra veszik igénybe a szolgáltatást, a 24 órás napidíj bevezetése óta folyamatosan nő a hosszabb távú bérlések száma is. (Az év eleje óta az ilyen jellegű napidíjas bérlések száma 140 százalékkal nőtt.) A kisebb hatótávolságúvároson belüli használatra javasolt autók mellett a flotta elsősorban nagyobb hatótávú e-Upokkal bővült, aminek eredményeképpen az autópark harmada (450 autóból 150) mostantól kényelmesen képes hosszabb utak megtételére is. Sőt, a folyamatos flottacserének köszönhetően ez az arány a jövőben tovább fog nőni.

- Nagyot megy a közösségi autózás – és még nagyobbat az elektromos közösségi autózás. Az átalakuló fogyasztói szokások, a biztonság és kiszámíthatóság igénye egészen biztosan a mi malmunkra hajtja a vizet – nyilatkozta Ádám Boglárka a GreenGo vezérigazgatója.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo