Zöldülő nyomtatók

Mivel a papír nélküli iroda a magasztos tervek ellenére a mai napig ábránd maradt csupán, a nyomtatási költségek kiszámíthatóvá és lehetőleg energiatakarékossá tétele épp annyira racionális gazdasági döntés, mint a környezetterhelés csökkentése érdekében megtehető minimum.

Nagy szükség van a cégek nyomtatási processzusának, szokásainak felülvizsgálatára, mert kutatások igazolják, hogy hatalmas pazarlás folyik ezen a területen. A Lexmark kérésére készült IDC felmérés szerint ma a cégek 70 százalékának fogalma sincs róla, hogy mennyit költ valójában nyomtatásra. Egy másik, az Ipsos által végzett kutatás pedig azt mutatja, hogy minden hat kinyomtatott lapból egy olvasatlanul a szemétbe kerül, de ugyanitt végzi a többi oldal 20 százaléka is, alig öt perccel a nyomtatás után.

Szakértő segítség
A nyomtatási rendszer racionalizálása eredményesen csökkentheti az erre fordított összeget. Az optimális megoldás megtalálása érdekében érdemes a gyártók szakértő segítségét kérni akár a megfelelő kapacitású gép, akár a beszerzett eszköz helyének megtalálásához.
A leghatékonyabb módszer a nyomtatási feladatok kiszervezése lehet. Az outsourcing legfontosabb előnye, hogy a szervezetek magas színvonalú, igényüknek pontosan megfelelő szolgáltatást kapnak kedvezőbb költségen. Az összes kiadás általában alacsonyabb, mint ha saját maguk végeznék a tevékenységet, sőt gyakran a cég főtevékenységének hatékonysága is nő. A szolgáltatást végző cég ez esetben felméri a megrendelő vállalat igényeit, a nyomtatásra fordított összegtől a papírfelhasználáson át a nyomtatók elhelyezéséig az irodában. Ezután optimalizációs javaslatot tesz, és bizonyos esetekben a gépek kihelyezése és karbantartása mellett humán erőforrást is nyújt üzemeltetésükhöz.
A tapasztalatok szerint így akár 15–30 százalékkal is csökkenhet a nyomtatók üzemeltetési költsége. Ez annál is inkább fontos, mert a cégek többsége számára különösen fontos a kiszámítható, tervezhető költség, amihez a nyomtatási processzus racionalizálása jelentős mértékben hozzájárul.

Környezetbarát fejlesztések

A gyártás „zöldebbé tételének" fontos eleme az előállítás során keletkező hulladék csökkentése. Ezt biztosítja az Európai Unió elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól (WEEE) szóló irányelve, amely előírja a gyártók számára az e hulladékok újrafelhasználását, újrafeldolgozását és hasznosítását lehetővé tevő rendszereket bevezetését. A gyártók megteszik a magukét, például az OKI gyártási folyamata megfelel a „zéró emisszió" elvének, vagyis a keletkezett hulladék 99,9 százalékát újrahasznosítják. A hulladék tényleges csökkentéséhez azonban szükség van a felhasználók együttműködésére is, mondja Érdi-Krausz Gábor, az OKI ügyvezető igazgatója.

Az új fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan csökken a korábban energiafaló gépek fogyasztása is. Az energiatakarékos üzemmód egy átlagos nyomtató 442 wattos fogyasztását akár 45 wattra csökkenti. A nyomtatás leginkább energiaigényes metódusa a tonerpor papírba égetése. Ennek csökkentésére alkalmas például a Xerox speciális tonere, amelynek mindössze 160-170 fokra felfűtött közegre van szüksége a korábbi 200-220 fok helyett - mondta el Kányi Tamás, a Xerox indirekt hálózat menedzsere. A Kyocera által kifejlesztett úgynevezett amorf szilícium fényérzékeny henger takarékossága a tartósságában rejlik. Az eszköz sokkal hosszabb ideig működőképes, takarékoskodik a tonerral, nem utolsósorban pedig önmagát is karbantartja - mondta el Sándor Lóránt, a Global Union Kft. értékesítési menedzsere. Az OKI a fogyasztás csökkentésére a tartalék üzemmód használatát javasolja, amelynek köszönhetően a gép energiafelhasználása a beégetéshez képest a harmincadára, de még a takarék üzemmódhoz képest is a negyedére csökken.

A felhasználó felelőssége

Az áramfogyasztás és a tonerfelhasználás folyamatos növekedését és a teljesítmény csökkenését eredményezi az elhanyagolt készülék is. Sándor Lóránt ezért a takarékosság szempontjából különösen fontos elemként emelte ki a karbantartás és a kellékanyagok cseréjénél a gyári pótalkatrész választásának fontosságát, mert az olykor olcsóbban beszerezhető utángyártott típusok sokszor nagyobb költséget generálnak a későbbiekben.

Érdi-Krausz szerint bár a fejlesztések kétségtelenül környezetbarátabb készülékeket eredményeznek, a felhasználók sokkal inkább a költségek csökkentése, semmint a környezet védelme érdekében várják el az alacsony fogyasztású alternatívákat. Az energiafelhasználás csökkentése nagy részben a felhasználón múlik. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatalának Energy Star programja, amely többek között az energiatakarékossági lehetőségek megismertetésével foglalkozik, olyan alapvető változtatásokat javasol, mint a hosszabb ideig - például éjszaka vagy hétvégén - használaton kívül lévő nyomtatók kikapcsolása vagy a cég igényeinek megfelelő - de annál nem nagyobb teljesítményű és méretű - nyomtató beszerzése.

Több szakember is kiemelte a bizonyos idő után automatikusan „alvó állapotba" átálló készülékek előnyeit, melyekkel jelentősen csökken az energiafelhasználás mellett az irodai zajártalom is. A felhasználói oldal pazarlásának mérséklése szempontjából a Xerox szakemberének véleménye szerint az egyik legfontosabb a feleslegesen kinyomtatott lapok számának csökkentése. A tapasztalatok szerint a központi nyomtatókra elküldött dokumentumok jelentős hányadát soha nem használják fel. Ezt az arányt csökkentheti az auditron szoftver, amely elraktározza a nyomtatásra küldött anyagokat, de a printelés folyamata csak akkor indul el, ha a felhasználó a gép mellett állva beüti saját kódszámát. A ki nem nyomtatott dokumentumokat a gép bizonyos idő után automatikusan törli. Ezzel a módszerrel megspórolható a kinyomtatott és aztán a tálcán hagyott iratok sokasága, és csak azok a fontos dolgok kerülnek papírra, amelyek a felhasználónak megérték azt az erőfeszítést, hogy elmenjen érte a készülékhez.

Papírmentés

A papírfelhasználás csökkentése érdekében elengedhetetlen a duplex, vagyis kétoldalas nyomtatásra alkalmas gépek beszerzése. Bár a modern készülékek többsége már tartalmazza ezt az opciót, a tényleges használat érdekében a driver központi beállítása is lehetséges, hogy az egyes felhasználók véletlenül se választhassák a pazarló egyoldalas beállítást. Egyetlen lapra azonban akár kettőnél több oldalt is nyomtathatunk - hívja fel a figyelmet az OKI ügyvezetője. Az N-Up segédszoftver lehetővé teszi, hogy a piszkozatokat, jegyzeteket a szokásosnál kisebb méretben, így kevesebb papír pazarlásával nyomtassuk ki.

Kevesebb lehet a kinyomtatott oldal a digitális eljárások terjedésével is, mert ahhoz, hogy egy dokumentumot használhassanak, nem feltétlenül kell papírra vetni. A multifunkciós gépek többsége olyan összetett feladatokra is képes, hogy egy szkennelt oldalt azonnal e-mailbe vagy hálózatra továbbít, így a fogadó félre hárítható a nyomtatás vagy nem nyomtatás döntése.

Az elérhető megoldások közül alapvető az újrahasznosított papír használatára való áttérés. Mivel vannak olyan ügyfelek, akiknél csekély az igény a környezetbarát megoldásokra, a gyártók feladata ezek elterjesztése - hangsúlyozza Kányi Tamás. Ennek érdekében fontos, hogy a rosszabb minőségű újrahasznosított papír továbbítása hibamentes legyen a gépekben, de vonzerőt jelenthet az „A" minőségű papírhoz képest 3-5 százalékkal alacsonyabb beszerzési ár is.

A kinyomtatott anyagok többségét kutatások szerint maximum egy napig használják, de az iratok 45 százaléka már egyetlen olvasás után feleslegessé válik. Az ilyen esetekre fejleszti a Xerox Palo Alto kutatóközpontjában az „öntörlő" papírt. A fejlesztési fázisban lévő termékről huszonnégy óra után törlődik a rányomtatott szöveg, és újbóli felhasználásra alkalmas száz alkalommal. A környezetbarát használathoz ez esetben is szükség van a fogyasztó önmegtartóztatására, hiszen az újrahasználhatóságot egyetlen tollvonás vagy hajtás is lehetetlenné teszi.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo