Vád- és védbeszéd - Vámos Miklós és a számítógép

Több tucat könyv, novelláskötet, regény, színdarab és hangjáték szerzője, nem utolsósorban a Rögtön jövök házigazdája. Feltételezésünk nem merész: Vámos Miklós napi kapcsolatban lehet a számítógéppel, talán bizony az internettel is.

Könnyed bólintás a válasz a kávécsésze mögül a számítógép- és internethasználatot firtató kérdésre, de mégsem erről kezdődik a beszélgetés, hanem egy Consul(?) írógépről, amit 1967-ben nyert a pol beat-fesztiválon, a Gerilla együttes tagjaként, hozzá egy Tesla magnót.

- Az írógépet ma is használom, vannak számlák, amiket több példányban kell kitölteni, indigóval. Erre kiválóan alkalmas. Egy baj volt vele, hiányzott róla a hosszú í, ú és az á. Egy barátommal közösen megoldottuk ezt a kérdést, sőt amikor bejött a Commodore 64-es, és a nyomtatásnál ugyanezzel a problémával szembesültünk, erre is találtunk megoldást. Így aztán a hetvenes években az értelmiség egy része ezzel a technikával élt, illetve írt. A barátom ugyanis üzletszerűen kezdett foglalkozni gyártásukkal.
- A Borgisz című könyvéből tudható, hogy dolgozott nyomdában. Hozott valamit ez a múlt a számítógéphez való viszonyában?
- A nyomtatóátalakítási képesség is részben innen származik, valamint hogy tudok fordítva olvasni, mert a nyomtatáshoz kiszedett ólombetűk a táblán fordítva voltak. De ennél sokkal fontosabb, hogy ott tanultam meg a betűket, a bekezdést tisztelni. Akkoriban jelent meg Örkény egyik kötete, én nagyon szerettem az írásait, s emlékszem, míg a háromkilós táblákat vittem - egy oldal ennyit nyomott -, útközben olvastam a szöveget.
- Alig bírta letenni…
- Erről van szó. A számítógép elkényelmesíti az embert. Úgy is mondhatnánk, henyévé teszi. Amíg kőtáblába faragták a szavakat, jobban meg kellett gondolni, mit is ír a hogyishívják. De még az írógépnél is volt kockázata az oda nem figyelésnek. Most egy mozdulattal szavakat, sorokat lehet meg nem történtté tenni. Kisebb a tét, nagyobb a henyeség. A magyar sajtó stilisztikai színvonala évről évre hanyatlik.
- Úgy hangzik, mint egy vádbeszéd.
- Mindjárt szót kap a védelem, csak befejezem. Ma mindenki ír. Szeretnék minden számítógéppel rendelkező állampolgárt arra kérni, hogy tanúsítson nagyobb önfegyelmet, amikor leül a monitor elé. Nem a számítógép a szerző, tartóztassuk meg magunkat attól, hogy össze-számítógépezett írásokat önálló műnek tekintsünk. S ha valami elkészült, nyomtassuk ki, mielőtt útjára bocsátjuk. A képernyőn fényeskedő szöveg sokkal szebbnek tűnik, mint a nyomtatott. Azt hihetjük: hibátlan. Ha viszont a kéziratba javítunk, máris látszik, ez még nem a tökéletes.
- Akkor megadnám a szót…
- A számítógép új minőséget jelent az írásban. Például azért, mert a szöveget meg lehet nézni másképp is. Vagyis szerkeszthetem, tördelhetem, alakíthatom kedvem, fantáziám szerint. Legutóbbi regényem, az Apák könyve háromszáz éven ível át. Amikor elkészültem vele - két gondolatjel közt megemlítem, hogy interneten rengeteg dokumentumot szereztem be hozzá -, nagyon egyszerűen kipróbálhattam, hogyan fest, ha visszafelé olvasom, azaz, mintha ma indulna a történet, és a múltban érne véget. A másik nagy segítséget az jelentette, hogy az antikvált nyelven kezdődő szövegben nem szerepelhettek olyan szavak, amik csak később, mondjuk a múlt században kerültek a magyar nyelvbe. A számítógép programjával nagyon egyszerűen ki lehetett szúrni ezeket a hibákat, és egy megfelelőre cserélni. Gép nélkül ez szinte megoldhatatlan lett volna. Mondok még egy példát: statisztikát készítettem a szóhasználatomról. Kiderült, hogy feltűnően sokszor írom le a „rendkívül” és a „diófa” szavakat. Ezen is változtattam. Ennyi talán elég is, hogy nem vagyok a számítógép ellensége. Sőt. Hűséges barátnak, segítőmnek tekintem, hisz végigkísérte, kíséri az életem.
- Min dolgozik?
- Machintoson. Ez úgymond „idiotensicher”, nem lehet elrontani. Vagy csak nagyon nehezen. Az élet fennmaradó része IBM-en zajlik, Compaq. Itt szeretném köszönetemet kifejezni a cégnek, amely még a honlapomat is gondozza. Ide írnak, akik véleményt akarnak mondani a Rögtön jövökről vagy a megjelent írásaimról. Két könyvemből itt olvashatók részletek. És a PIK, a Pályakezdő Írók Klubja is megtalálható, aki kíváncsi, mi a véleményem az írásáról, ide elküldheti. Képességeim szerint mindenre válaszolok.
- Van kedvenc weboldala?
- Van, csak az időm kevés. A saját honlapomat persze kétnaponta megnézem. A CNN-t is meglátogatom ilyen sűrűséggel, a kereskedelmi tévéket úgy kéthetente, aztán az Indexet is. A keresőprogramokra majd’ mindennap sor kerül.
- Én, ha író volnék, témát látnék a számítógépben meg az internetben. Itt alakítja a szemünk előtt a világot…
- Én is témának látom. A huszonkét éves lányom úgy viszonyul hozzá, mint más az öngyújtóhoz. Volt vagy harminc tervem erről, de letettem róluk. Úgy vagyok ezzel, hogy jobb nem bántani ezt a világot. Ahogy az angol mondja: stay away! Tisztelem, becsülöm, elég, hogy együttműködik velem. És köszönöm szépen.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo