Regőczy Krisztinának néha kicsit sajog a szíve. Ezt azért tudom, mert épp Lausanne-ból érkezett vissza, amikor beszélgettünk, a jégtánc Európa-bajnokságról, ahol tanítványai első helyen végeztek. Franciák.

– Nem sajog egy kicsit a szíve, hogy nem magyarokat segít a csúcsra? – kérdeztem, miközben munkatársai és a vendégek sorra jöttek gratulálni.

– Nagyon sajog. De ez egy külön történet… Az ember ritkán lehet próféta a saját hazájában. Amikor 1980-ban befejeztem itthon az aktív, versenyszerű sportolást, más ajánlat híján elfogadtam egy amerikai meghívást. Két éven át egy jégrevü sztárjaként léptem fel. Aztán saját iskolám volt Bostonban, ahová saját költségemen vittem ki egy fiatal, tehetséges, magyar párt. Szép eredményt értek el, de végül ez a történet félbeszakadt. Leghőbb vágyam, álmom, hogy hazai pályán magyar fiatalokat neveljek a jégtáncsportnak.

– És?

– Ennyi.

– Akkor miért tornászdát alapított?

– Egy komfortos műjégpálya horribilis összegbe kerül. Legalábbis az én lehetőségeimhez képest.

– Hogy jutott eszébe a Tornászda?

– A szó vagy a tett?

– Mindkettő.

– Szerettem volna magyar nevet adni ennek az intézménynek. Nem kellett sokáig törni a fejem. Ami pedig magát a dolgot illeti, szinte magától adódott. Mikor a kilencvenes évek közepén hazajöttem – zárójelben jegyzem csak meg, hogy amíg kint éltem, addig is évente többször jártam itthon, én nagyon pesti lány vagyok –, egy ismerősöm elhívott egy fitneszszalonba. Igazság szerint, nekem már Amerikában is megfordult a fejemben, hogy jó lenne ilyet Magyarországon is tető alá hozni. A szalonban találkoztam a későbbi vezető edzőnkkel, és elkezdtünk beszélgetni, aztán tervezgetni, aztán belevágtunk.

– Végeztek a nyitás előtt piackutatást?

– Nem igazán. Mikor megláttam ezt a helyet, ezt az épületet, nem volt kérdéses, hogy meg kell valósítani a Tornászdát. Én rendelkezem vendéglátó-ipari főiskolai végzettséggel meg TF szakedzőivel, továbbá szerettem volna valami hasznosat, kreatívat, olyan szemléletet adni, amivel nevelni, segíteni tudok az embereknek, a felnövekvő fiatalságnak.

– Segíteni?

– Sokgenerációs pedagóguscsaládból származom. Továbbá az a véleményem, hogy a magyar ember sokkal többre lenne képes, ha egészségesebben élne. Ezért is a „Mozgás az élet!” a szlogenünk.

– Így képzelte?

– Feltétlenül. Azt valósítottuk meg, amit reméltünk. Sajnos, nem voltunk elég bátrak, ezért aztán a lehetséges nyolcszáz négyzetméterből „csak” hatszázötvenet béreltünk ki, még szerencse, hogy nem kétszázötvenet, mint először akartuk. Ma már jó lenne, ha az egész területtel mi gazdálkodhatnánk. Hál’ istennek, sokan járnak hozzánk, itt nemcsak személyre szabott edzésre van lehetőség, hanem masszázsra, fodrászatra, kozmetikára, szaunára, szoláriumra, társastánc-tanulásra, Zen Do önvédelmi sportra. Ki mit óhajt.

– Alulról jövő kezdeményezés?

– Feltétlen. A Tornászda egyik legfőbb erénye, hogy teljesen családias a légköre. Nem szeretem a steril dolgokat. Többnyire keresztnevükön szólítjuk, tegezzük egymást, és ha bárkinek ötlete van, azt kitesszük szavazásra, és elegendő jelentkező esetén már indítjuk is a csoportot. A fit-ball például így került a programba, és igen nagy népszerűségnek örvend.

– Férfit én itt nem láttam. Ez koncepció?

– Is. Igazából női tornászdának indultunk. Vannak férfi alkalmazottaink és vendégeink is, de igazság szerint a Tornászda csak a hölgyeké. Ez részben kényszerűség, részben óvatosság. Ez kicsit igazságtalan, meglehet, hogy többeket vonzana, ha a másik nem is jelen lenne feszes ruhákban, de erről inkább lemondtunk. „Helyette” van terhestorna, baba–mama torna, gyerekgimnasztika – amíg anyu a gépen ül, vagy jár, vagy jógázik stb. Minden korosztálynak tudunk kínálni programot, s nemcsak úgy vaktában, hanem a személyi edzője által felépítve.

– Mivel jönnek ide a nők? Fogyni akarnak, erősödni, vagy egyszerűen csak tetszeni?

– Nehéz ezeket különválasztani. Egyre többen vannak, akiknek életformájukká vált az egészséggel való törődés, az igyekezet a pozitív fellépésre, egyáltalán arra, hogy hatékonyan éljenek. S ez itt elérhető, megvalósítható.

– A traktoroslánynak is?

– Igen, de ők nem tipikus jelenség. A törzsközönség Gazdagrétről jön, ami mégiscsak lakótelep. Ezen belül aztán tanárnő, adminisztrátor, műfordító, orvosfeleség. Nincs statisztikánk, mert nem jutott rá időnk. De tervezzük…

– Ezek szerint meg lehet élni a Tornászda és Szépségházból.

– Most, két és fél év után, a szusszanásnál tartunk. Eddig lényegében mindent fejlesztésre fordítottunk, és ez így volt rendjén való. Most talán el lehet kezdeni kicsit álmodozni is.

– Nem hiányzik a jég?

– Nem, mert életem fele továbbra is erről szól. Tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek, edzőtáborokat vezetek, edzőtovábbképzőket, versenyekre járok.

– De csak úgy, magának, a maga kedvéért, nem lép jégre?

– Ezt én a Sallay Bandival tettem sok-sok éven át. És a Bandinak már pocakja van, nem férek hozzá…

– Kereshetett volna más partnert.

– Igen, ezt anyukám is szorgalmazta egy időben

– Hűséges volt, vagy bátortalan?

– Mindkettő. Az az igazság, hogy a tanítványaimért oroszlánként tudok harcolni, akár még kéregetni is, de magamért egy szót sem tudok kinyögni.

– Mint vállalkozó kapott-e újat, mást az élettől?

– Meg kellett tanulni másként bánni az emberekkel. De itt is hasznát vettem, hogy jó szervezőkészségem van és kitartásom.

– Mit tenne, ha holnap felhívná valaki, hogy Krisztina, itt a pénz meg a telek, varázsoljon magyar jégtánciskolát?

– Roppantul örülnék

– Beleférne a Tornászda mellett az életébe?

– Mint utaltam rá, szervezni nagyon tudok.

– Mit válaszolna, ha azt kérdezném, sorolja fel a jégtánc és a vállalkozás három aranyszabályát?

– Ugyanaz: folyamatosan magas szintű teljesítés, állandó megújulási képesség és bizonyos emberi tartással kapcsolatos tulajdonságok, de ez megint külön három dolog… mondjam?

– Írom.

– Becsület, sportszerűség és mosoly.